2011-09-19 16:02:41• hírek • Kocsis Zoltán

Tizenöt kilométeres autós üldözés az Avasban

Akciófilmekbe illő jelenetek zajlottak le vasárnap este Szatmár megye több településén, a rendőrség ugyanis tizenöt kilométeren keresztül üldözött egy autóst, amíg végre sikerült megállítania. A meglepetés pedig még ezt követően érte őket...

Vasárnap este 20.00 óra körül Sárközújlakon a rendőrség munkatársai egy autóra lettek figyelmesek, amely a menetirányával szembeni sávban közlekedett. Azonnal próbálták megállítani az ön-és közveszélyes autóst, ám az a rendőrség jelzése ellenére sem állt meg. Ezt követően vette kezdetét az autós üldözés, amelyhez a hatóság munkatársai segítséget kérte az avasfelsőfalui kollégáiktól is.

Az üldözés összesen mintegy tizenöt kilométert tartott, mígnem Avasújváros területén sikerült megállítaniuk a menekülő járművet. Ekkor kiderült, hogy az autót a 29 éves, bikszádi illetőségű Gheorghe L. vezette.

A rend őrei azonban akkor lepődtek meg a legjobban, amikor kiderült, hogy a fiatalembernek fel van függesztve a vezetői engedélye, ráadásul ezúttal alkohol befolyásoltsága alatt vezetett - derült ki a rendőrségi jelentésből.

Remélhetőleg, az amerikai filmekre jellemző jelenetsort nem romániai befejezés (az ügy esetleges eltussolása) követi majd...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: