2019-09-28 05:09:03• hírek • MTI

Tizennégy jelölt neve kerül a szavazólapra

Tizennégy jelölt neve és választási jele fog szerepelni a november 10-i államfőválasztáson - közölte pénteken a központi választási bizottság (BEC), miután lejárt a jelölések elleni óvások elbírálásának, illetve az esetleges visszalépéseknek a határideje.

Hat jelölt egy-egy parlamenti frakció vagy pártszövetség támogatását is élvezi, további hat jelölt parlamenten kívüli pártok képviseletében indul, ketten pedig függetlenként indulnak a legfőbb közjogi méltóság tisztségének elnyeréséért.


A BEC pénteki határozatában is utalt arra, hogy nem minden jelölt indulását hagyta jóvá önszántából. A román törvények értelmében ugyanis azok a jelöltek mérkőzhetnek meg az elnökválasztáson, akik több mint 200 ezer támogató aláírást gyűjtenek össze, a BEC pedig eredetileg több jelentkezőt is a támogató aláírások szembeötlő hasonlóságára hivatkozva elutasított.


Miután azonban az alkotmánybíróság helyt adott a Liberális Jobboldal színeiben induló Viorel Catarama üzletember óvásának, mondván, hogy a hamis nyilatkozattétel bűntettének megállapítása nem a választási bizottság, hanem a bűnüldöző szervek hatásköre, a BEC az aláírások eredetiségének vélelmére alapozva több olyan elnökjelölt jelentkezését fogadta el, akiknek a támogatottságával szemben kétségei merültek fel, ugyanakkor csalás gyanújával fel is jelentette őket.


A véglegesített listán négy olyan jelölt neve szerepel, aki ellen a BEC a legfőbb ügyészségen büntetőfeljelentést tett, mivel azt gyanítja, hogy jelöltségük támogatottságát hamis aláírásokkal igazolták.


A közvélemény-kutatások szerint a második ötéves mandátumra pályázó Klaus Iohannis jobboldali államfő a legesélyesebb jelölt, akinek a második fordulóban Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök lehet az ellenfele.


A második fordulóba kerülésre esélyes jelöltek között van még a jobbközép Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dan Barna, valamint a kormánykoalícióból augusztusban kilépett Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Victor Ponta volt miniszterelnök vezette baloldali Pro Romania párt által támogatott Mircea Diaconu színművész, volt EP-képviselő is.


A romániai összlakosság 6,5 százalékát kitevő magyarságnak is van képviselője az elnökjelöltek között: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a szövetség elnökét, Kelemen Hunort indítja.


Az elnökválasztás első fordulóját november 10-én tartják. Ha egyik jelölt sem szerzi meg a választók több mint felének támogatását, november 24-én második fordulót is rendeznek a két legjobban szereplő jelölt részvételével.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: