2011-02-13 16:49:24• hírek • Szatmar.ro

Tizenkilenccel verte a VSK a Rapidot

Továbbra is őrzi százszázalékos rájátszásbeli mérlegét a Szatmárnémeti VSK női kosárlabda-csapata, miután Dan Fleseriu együttese a hatodik fordulóban 78-59 arányban nyerni tudott a Bukaresti Rapid otthonában.

A szatmáriak ezúttal villámrajtot vettek és már a nagyszünetig eldöntötték a két pont sorsát. Az első negyedben pontosan kétszer annyi pontot dobtak a vendégek, mint a hazaiak (22-11), a második játékrészben pedig majdnem háromszor annyit (31-11). Ennek köszönhetően pedig 31 pontos előnnyel, 22-53-as összesített eredménnyel vonulhatott nagyszünetre a VSK.

A második félidőben már egyre több szerepet kaptak a cserék is, aminek következtében a harmadik negyedet csak két ponttal hozták a vendégek (16-14). Az utolsó játékrészben aztán teljesen kiengedtek a szatmáriak, ami lehetővé tette, hogy a Rapid jelentősen csökkentse hátrányát, és így kialakult a 78-59-es szatmári győzelem.

Dan Fleseriu abbeli szándéka, hogy pihentesse legjobbjait, azzal (is) magyarázható, hogy a VSK kedden újabb tétmérkőzésen lép pályára: Alexandrián a Román Kupa negyeddöntőinek első felvonásán. A kupa negyeddöntőjében mellesleg még a Craiova-Gyulafehérvár, Rapid-Arad és a Sepsiszentgyörgy-Iaşi párharcokat rendezik, a visszavágókat március 2-án bonyolítják le.

Míg a bajnokságban fordulót játszottak, az Aradi BC ICIM a hazai rendezésű Közép Európa Liga négyes döntőjén lépett pályára szombat este. Az ICIM először a Kara Trutnov ellen mérkőzött és 74:59 arányú győzelmével finálét játszott tegnap este a szlovák Bemaco Presov ellen. A csehek elleni meccsen az aradiak pontjait Graham (23), Mészáros (12), Toma (12), Brosovszky (11), Ciocan (7), Roberson (6) és Drăgoescu (3) szerezték. Az eperjesiek a Final Four másik összecsapásán 87:64-re verték a Flying Post Wien együttesét, az osztrákok a Valosun Brno helyére „ugrottak be", amelynek 10 kosarasa is megbetegedett a torna előtt.

A osztály, 6. forduló:
Bukaresti Rapid-Szatmárnémeti VSK 59:78
(11:22, 11:31, 14:16, 23:9)
A szatmári pontszerzők: Pop 18, Mehmedic 15, Băluţă 14, Drake 10, Teilane 8 (10 lepattanó), Bjork 7 (11 lepattanó), Orosz 6.
Játszott még: Szmutku, Dunca, Giurgiu
További eredmények:
Craiovai SCM-Bukaresti Olimpia 89:81
Temesvári BCM Bega-Alexandriai Teleorman 68:52
Sepsiszentgyörgyi LMK Sepsi BC-Aradi BC ICIM 64:71
A következő forduló (február 19.):
Szatmárnémeti-Sepsiszentgyörgy
Arad-Craiova
Alexandria-Rapid
Olimpia-Temesvár.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: