2017-12-13 11:35:39• hírek • Bede Emőke

Tizenkilenc éves fennállását ünnepli a munkaerő-ügynökség

A Szatmár Megyei Munkaerő-ügynökség fennállásának tizenkilencedik évfordulója alkalmából szerda reggel kerekasztal-beszélgetést tartott.

Az ügynökség képviseletében Dersidan Simona igazgatónő szólt szólt az egybegyültekhez. Felelevenítette a kezdeti időket, majd az évek során véghezvitt változtatásokat és fejlesztéseket. Ezt követően a helyi ügynökség vezetője arról is beszélt, hogy a hivatal egyik legfontosabb célkitűzése, hogy segítse a munkaerőpiac veszélyeztetett csoportjait. Ez alatt a következő munkavállalók értendőek: az oktatási rendszerből kilépett fiatalok, a hossző idő óta munkanélküliek, a fogyatékkal élő személyek, az egyszülős családok, és a 45 év felettiek. Dersidan Simona az idei év legnagyobb megvalósításának az fentebb nevezett csoportoknak szánt munkahelyek megteremtését tartja.
 

Az igazgatónő abbéli örömét is kifejezte, hogy a munkaerő-ügynökség törekvései idén is sikeresnek bizonyultak. Az országos 70 százalékos foglalkoztatottsági arányhoz képest Szatmár megyében 70,5 százalékon zárják az évet.  A beszámoló végén az igazgatónő megköszönte a munkatársak mindennapi erőfeszítéseit, valamint a különféle partnerek segítségét, akik támogatják a Szatmár Megyei Munkaerő-ügynökség munkáját.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: