2017-04-02 08:59:41• hírek • Kocsis Zoltán

Szatmári aranyérem a VVVV országos döntőjében

A vidámság fővárosa volt két napig Szatmárnémeti, száznál több kis- és általános iskolás diák vett részt ugyanis pénteken és szombaton az immár hagyományos Vidám Versek Versmondó Versenyének döntőjében.

A kezdetek kezdetén a VVVV a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum házi versenyeként indult. Ebből nőtte ki magát olyan, a tanügyminisztérium által is támogatott versennyé, amelyen idén 15 romániai megyéből összesen 134 diák vett részt – előkészítősöktől nyolcadikosokig.

A vendégek péntek délután érkeztek meg Szatmárnémetibe, a hivatalos megnyitón többek között Ádámkó István-Csaba, a házigazda tanintézmény igazgatója, Calin Durla főtanfelügyelő, Gnándt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes, Pataki Csaba megyei tanácselnök és Mátyás Emőke, az elemi és óvodai magyar nyelvű oktatás minisztériumi tanfelügyelője köszöntötte az egybegyűlteket.

A péntek este a szórakozásé volt, a kicsik a „Kör, kör, ki játszik?” dalos esten vettek részt, a nagyobbak pedig Jánk Károly költővel találkozhattak. Maga a verseny szombaton két helyszínen zajlott: a kisiskolások a Hám János Líceum dísztermében mutathatták meg tudásukat a zsűri tagjainak, a nagyobbak pedig a római katolikus püspöki palota dísztermében.

A verseny fáradalmai és az eredményhirdetés izgalmai között a gyerekek a Borókagyökér Egyesület otthonában kézműveskedhettek.

Az eredményhirdetés első alkalommal „költözött” a Dinu Lipatti Filharmónia előadótermébe, ám ez is szűknek bizonyult a sok izguló diák, pedagógus és szülő számára.

Az eredményhirdetés felvezetőjeként Zsigmond Emese, a Napsugár gyermeklap főszerkesztője, a 0-4. osztályosok zsűrijének elnöke, valamint Gál Gyöngyi magyar szakos tanfelügyelő, a nagyok zsűrijének elnöke értékelte a versenyt. Zsigmond Emese szerint két napra a vidámság fővárosa lett Szatmárnémeti. Kiemelte, a magyar nyelv komoly erőtartalékokkal rendelkezik, aminek része az okosság, a találékonyság, a vidámság. A vidámság azonban nem lehet egyenlő a könnyedséggel, csakis az igényességgel. Felhívta a figyelmet, hogy egy előadás csak akkor lehet hiteles, ha az előadó – ebben az esetben a szavaló gyerek – azonosulni tud a művel. Gál Gyöngyi szerint a vers és a humor ünnepe volt az elmúlt két nap. Külön kiemelte, hogy volt, aki jelmezbe is bújt az autentikus előadás érdekében, így egy „papagáj” szavalatát is meghallgathatták.

Az eredményhirdetést a legkisebbekkel kezdték, a 0-II. osztályosok között pedig a Brassó megyei Barcaújfaluból érkező Tamás Nimród lett az első, a Kovászna megyei Kézdivásárhelyről érkező Fülöp Eszter a második, a margittai Szabó Dorottya pedig a harmadik. A harmadikosok és a negyedikesek között szatmári győzelem született, hisz a Hám János Líceum diákja, Pallai Villő előadását taksálták a legtöbbre a zsűri tagjai. A második helyen Koleza Nikolett (Barót), a harmadikon pedig Molnár Erzsébet (Marosvásárhely) végzett.

Az ötödikesek és hatodikosok korosztályában a „szomszédból”, Szilágysomlyóról érkezett Horváth Kristóf Mátyás végzett az első helyen, a szatmárnémeti Református Gimnázium diákja, Lovász Tamás lett a második, a nagyváradi Guba Áron pedig a harmadik.

A legnagyobbak között Rancz-Gyárfás Hanna (Kézdivásárhely) kapta a legmagasabb értékelést, a nagyváradi Kapalai Gergő és a székelykocsárdi Szakács Imelda lett a második, illetve a harmadik.

A rendezvény fő támogatói a Nemzeti Oktatásügyi Minisztérium, a Szatmár Megyei Tanács, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, a Bethlen Gábor Alap, a Szatmári Római Katolikus Püspökség, a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ és a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: