2014-07-05 01:21:03• hírek • MTI

Tizenkét év után elődöntős Brazília

A házigazdák válogatottja 2-1-re legyőzte Kolumbia csapatát a brazíliai labdarúgó-világbajnokság pénteki második negyeddöntőjében, ezzel 2002 után újra bejutott a legjobb négy közé. A brazilok a 2006-os és a 2010-es vb-n a negyeddöntőben kényszerültek búcsúra.

Nagy lendülettel kezdte az összecsapást a brazil csapat, az első percekben nagyrészt a kolumbiaiak térfelén tartotta a labdát, s a 7. percben egy szöglet után, kihasználva a védelem hibáját Silva közelről meg is szerezte a vezetést. A kolumbiai együttes a kapott gól után azonnal megpróbálkozott az egyenlítéssel, de rohama csak néhány percig tartott, utána ismét a házigazdák vették át az irányítást, többet birtokolták a labdát, s olykor szép akciókat is vezettek. Az első félidőben összességében jobban futballoztak a brazilok, így megérdemelten vonultak egygólos előnnyel a szünetre.

Fordulás után sem változott jelentősen a mérkőzés képe, az iram sem lett nagyobb, és a színvonal is közepes maradt. Rengeteg apró szabálytalanság jellemezte a játékot, a brazilok igyekeztek lassítani a kolumbiaiak futballját, utóbbiak pedig leginkább csak erőlködtek, komoly helyzetig nem jutottak el. Bő húsz perc elteltével aztán bekerült Julio Cesar kapujába a labda, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt, három perccel később pedig a házigazdák egy szépségdíjas szabadrúgással növelték az előnyüket. David Luiz végezhetett el szabadrúgást bő 30 méterről, s belsővel, mégis erőből pontos lövést eresztett a kapu bal felső sarkába.

A kolumbiaiak a hajrá kezdetén tizenegyeshez jutottak, Rodriguez révén szépítettek, majd nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, de nem sikerült gólt szerezniük. A brazilok öröme nem lehet felhőtlen, sztárcsatárukat, Neymart ugyanis le kellett cserélni, mert Zuniga hátba térdelte. A támadót hordágyon kellett levinni a pályáról. Az elődöntőben biztosan nem léphet pályára a sárga lapjai miatt eltiltott Silva.
A brazil együttes jövő kedden a franciákat kiejtő németekkel csap össze a fináléba kerülésért.

Negyeddöntő:
Brazília-Kolumbia 2-1 (1-0)
gólszerzők:
Thiago Silva (7.), David Luiz (69.), illetve Rodriguez (80., 11-esből)
Brazília: Julio Cesar - Maicon, Thiago Silva, David Luiz, Marcelo - Fernandinho, Paulinho (Hernanes, 86.) - Hulk (Ramires, 83.), Oscar, Neymar (Henrique, 88.) - Fred
Kolumbia: David Ospina - Juan Zuniga, Cristian Zapata, Mario Yepes, Pablo Armero - Juan Cuadrado (Juan Quintero, 80.), Fredy Guarin, Carlos Sanchez, Victor Ibarbo (Adrian Ramos, a szünetben) - Teofilo Gutierrez (Carlos Bacca, 70.), James Rodriguez

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: