2011-03-21 21:09:11• hírek • Szatmár.ro

Tizenhatmillióra csökkenhet Románia lakossága

Az elmúlt két évtizedben majdnem két millióval csökkent az ország lakossága.

21 680 974. Ennyi volt Románia lakossága a legutóbbi, 2002-ben elvégzett népszavazás szerint. Ez a szám 2009 január 1.-i becslések szerint 21 498 616-ra esett vissza. És ez a devolúció minden kétséget kizáróan folytatódni fog.

Az ENSZ Népességi Alapjának előrejelzése szerint Románia lakossága 2030-ra 19 millióra eshet vissza. Sőt, a jelenlegi tendenciák mellett 2050-ben már csak 16 millióan fogják majd lakni az országot. Az utóbbi két évtizedben nem kevesebb, mint 1,7 millióval csökkent az ország lakossága, elsősorban az egyre inkább romló születési arányok valamint a magas fokú migráció miatt, derült ki a tanulmányból.

A népesség csökkenésével egyidejűleg megfigyelhető, hogy folyamatosan növekszik a társadalom átlagéletkora. Amíg a 90-es évek elején a lakosság 2%-a érte el a 80 évet, addig ez az arány azóta egy százalékkal emelkedett. Az előrejelzések szerint ráadásul a 2050-re a lakosság egyharmada meghaladja a 65 évet.

„Egyelőre nincs gond a nyugdíjalappal, mert olyan összeget kell kifizetnünk, amire képesek vagyunk. Jelenleg. De mi lesz akkor, ha a demográfiai mérleg felborul? Mi lesz 20-30 év múlva? Ezt a problémát a munkaügyi minisztérium nem tudja kezelni egy megfelelő mértékű gazdasági növekedés nélkül", idézte a nevezett minisztérium egy vezetőjét a money.ro gazdasági portál.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: