Tizenhat ballagója volt idén a BBTE szatmárnémeti kihelyezett óvópedagógus- és tanítóképző szakának

Megtelt a Filharmónia terme virágot ölelő családtagokkal és barátokkal, akik az előtérben készülődő végzősök ünnepségére érkeztek.

A Babes-Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozatának ballagására százak voltak kíváncsiak a szerdai esős délutánon. A szélsőséges időjárás azonban senkit sem tántorított el a szándékától, hogy együtt örülhessen a közönséggel a pillanatnak, amikor a fiatalok végre feldobják sapkájukat.

A taláros lányok a Gaudeamus Igitur ismert dallamát énekelve vonultak be a terembe élükön Szabó-Thalmeiner Noémi oktatási igazgatóval, és foglaltak helyet a második sorban, mentoraik és tanáraik mögött. Az ünnepséget ezt követően az egyik gyakorló iskola, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium pedagógusa, Sárosi Melinda tanító néni, gyakorlati mentor nyitotta meg a második osztályos kisdiákok segítségével. 

Elsőként a mentor szólt az egybegyűltekhez. Szívből köszönte a fiatalok elhivatott munkáját, s a nebulók nevében is kijelentette, hogy egymás szívéhez nőttek az együtt töltött gyakorlati alkalmak ideje alatt. Mint mentor, volt alkalma foglalkozni a hallgatókkal, s megismerte őket. Elmondta a harmadéveseknek és a közönségnek, hogy a most nyugdíjba menő pedagógusok nyugodt szívvel adhatják át a stafétát, mert van kinek. A lányok felkészültek a szakma csínjára-bínjára, s tudják, mivel is állnak szemben. A tanító néni pár biztató szóval búcsúzott a "kis tanciktól", s a következőket kívánta számukra: "Amikor Ti is nyugdíjba készültök, kívánom, mondjátok pályátokról ugyan azt, mit az első gyakorlati óráitok értékelése során mondtatok: "Megtettem mindent és közben jól éreztem magam." S kívánom azt is, hogy Ti is nyugodt szívvel adjátok át majd a stafétát a következő generáció számára."

A második osztályosok vidám, zenés műsora meghatotta a nagyérdeműt. Csengett a Filharmónia nagy terme, a tiszta gyermekhangok és az ügyes tánc mosolyt csalt az utolsó évesek arcára.

A taláros-sapkás lányoktól az első éves és a másodéves hallgatók is elköszöntek egy-egy műsorral. Együtt emlékeztek a megannyi kellemes pillanatra, a közös tevékenységekre, a gólyabálra és így tovább. Megköszönték a rengeteg segítséget és bátorítást, melyet tőlük kaptak, no meg az intelmeket és a jó tanácsokat a tananyaggal és a tanárokkal kapcsolatban. Ezt követően "Isten hozzádot" mondtak, s minden jót kívántak idősebb társaik számára.

A délután főszereplőire került a sor. Elsőként az egyetemi évek legkedvesebb megörökített pillanataiból összefűzött videót játszották le a közönség számára, majd mind a tizenhatan felmentek a színpadra. Szabó-Thalmeiner Noémi oktatási igazgató felolvasta az osztály névsorát, és mindenki jelennel felelt a hívó szóra. A jelentőségteljes mozzanatot lélegzetvételnyi csend követte, majd a végzősök köszönetnyilvánításával folytatódott a műsor. A csapat gitárszóval és énekhanggal nyitotta mondanivalóját, majd az első gyakorlati óra és a ballagás előkészületeinek izgalmairól esett szó. A két alkalom ugyan olyan tünetekkel járt: "gyomorideg, kézremegés, rettegés a hibáktól, vizsgadrukk és verejtékezés"  - legvégül azonban látták, nincs mitől tartaniuk. Látták, hogy a gyermekek nem esznek felnőttet, s azt is megtanulták, hogy a kicsik nem a hibákat, hanem a jó tetteket, a kedves szavakat tartják számon. A hivatás szépségei elfeledtetik a kellemetlenségeket és a fáradalmakat, és ezért örvendtek, hogy ott állhattak talpig talárban - osztották meg gondolataikat szeretteikkel és tanáraikkal, s köszönetet mondtak nekik a támogatásért és a biztatásért. 

Végül, de nem utolsó sorban Szabó-Thalmeiner Noémi oktatási igazgató szólt az egybegyűltekhez, s az elkövetkezendő időszak, életszakasz változásairól, szüntelen feladatairól mondott pár magvas, ám annál felemelőbb gondolatot:

Húszan kezdték a szakot három éve és tizenhatan álltak három tanév múltán a színpadon. Azok, kik most felöltötték a talárt, elmondhatták magukról, megtettek mindent, sőt, még annál is többet a diplomáért. Azon túlmenően, hogy színes egyéniségükkel kreativitást, játékosságot vittek a gyakorlati mindennapokba, elhivatottságukat a sokkal szárazabb, unalmasabb témakörökben sem vetkezték le. A tanári kar nyugodt szívvel engedte útjukra a harmadéveseket, hiszen felkészültek a pályájukra. A pedagógusi hivatás napi 24 órás elfoglaltság, folyamatos gondolkozás, készülés és ötletelés - nem a nyolc órás álommunka. A fiatalok az egyetemi évek alatt azonban azt is megmutatták, hogy tiszta szívvel állnak elébe a szakmával járó "vetésnek-őrlésnek" - osztotta meg a hallgatókról az igazgatónő, majd hozzátette, biztos abban, hogy a lányok megtalálják az egyensúly a hivatás és a magánélet között. Záró gondolatként kitartást és hosszú, boldog életet kívánt a végzősök számára. 

A végzettséget elismerő oklevelek és a zsinór átadását, illetve a műsorokat és a beszédeket követően végre eljött a várva-várt pillanat, a hallgatók feldobták kalapjaikat, s ezzel lezárultak számukra a boldog, kalandokkal teli diákévek.