2017-11-23 00:03:17• hírek • telesport.hu

Tizenegy éve és 43 meccs óta tartó sorozat szakadt meg Moszkvában!

Nem bírt egymással a Juventus és a Barcelona a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapjának rangadóján. A torinói mérkőzés 0–0-s döntetlennel ért véget, ami azt jelenti, hogy a Barcelona végzett az élen a D csoportban, míg az olasz csapat a zárófordulóban biztosíthatja be továbbjutását.

A Barcelona sztárja, Lionel Messi csak csereként kapott lehetőséget, de beállása után sem tudott kapuba találni a csapata, amely így is behozhatatlan előnyre tett szert riválisaival szemben, azaz megnyerte csoportját.

A harmadik helyen álló Sporting Lisboa sima, 3-1-es győzelmet aratott az Olimpiakosz felett.

A Manchester United számára szintén tökéletesen megfelelt volna a pontosztozkodás az FC Basel otthonában, csakhogy a svájciak a hajrában szerzett góllal diadalmaskodtak, így - a CSZKA Moszkvával kiegészülve - továbbra is három csapat verseng az első két helyért. A CSZKA Moszkva ugyanis hazai pályán érvényesítve a papírformát: 2-0-ra legyőzte a továbbra is pont nélkül sereghajtó Benficát. Ezzel pedig megszakadt Igor Akinfejev kapus egészen elképesztő rossz sorozata:  43 találkozó után zárt újra kapott gól nélkül BL-mérkőzést (a selejtezőket leszámítva). Legutóbb 2006 novemberében, az Arsenal ellen húzta le a rolót az elitligában.

Az AS Romának ugyancsak továbbjutást ért volna a döntetlen, azonban 2-0-ra kikapott az Atlético Madrid vendégeként. A gólok sorát a francia Antoine Griezmann nyitotta: a francia csatár a levegőben úszva, félfordulatból talált a kapuba. A mostani vereség ellenére az olasz gárda maradt kedvezőbb pozícióban, ugyanis ha a zárókörben felülmúlja a sereghajtó azeri Qarabagot, akkor a 16 közé jut.

A már korábban továbbjutott Paris Saint-Germain és Bayern München a papírformát igazolva ezúttal is győzött a Celtic Glasgow, illetve az Anderlecht ellen. A százszázalékos franciák ugyan az első percben hátrányba kerültek, aztán 7-1-re fordítottak.

A csoportok első két helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, míg a harmadikok átkerülnek az Európa Liga kieséses szakaszába. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsorolnak.

Nyolc csapat, a Barcelona, a Bayern München, a Besiktas, a Chelsea, a Manchester City, a Tottenham, a Paris St. Germain és a Real Madrid már bejutott a legjobb 16 közé.

Az est góljait itt nézheted meg!

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:
A csoport:

FC Basel (svájci)-Manchester United (angol) 1-0 (0-0)
gólszerző: Lang (89.)

CSZKA Moszkva (orosz)-Benfica (portugál) 2-0 (1-0)
gól: Sennyikov (13.), Jardel (56., öngól)

Az állás: 1. Manchester United 12 pont, 2. FC Basel 9, 3. CSZKA Moszkva 9, 4. Benfica 0

B csoport:
Paris Saint-Germain (francia)-Celtic Glasgow (skót) 7-1 (4-1)
gól: Neymar (9., 22.), Cavani (28., 79.), Mbappe (35.), Varratti (75.), Alves (80.), illetve Dembele (1.)

RSC Anderlecht (belga)-Bayern München (német) 1-2 (0-0)
gól: Hanni (63.), illetve Lewandowski (51.), Tolisso (77.)

Az állás: 1. (és továbbjutott) Paris Saint-Germain 15 pont, 2. (és továbbjutott) Bayern München 12, 3. Celtic Glasgow 3, 4. Anderlecht 0

C csoport:
Atlético Madrid (spanyol)-AS Roma (olasz) 2-0 (0-0)
gól: Griezmann (69.), Gameiro (85.)
piros lap: Peres (83., AS Roma)

Qarabag (azeri)-Chelsea (angol) 0-4 (0-2)
gól: E. Hazard (21., 11-esből), Willian (36., 85.), Fabregas (71., 11-esből)
piros lap: Sadiqov (Qarabag, 19.)

Az állás: 1. (és továbbjutott) Chelsea 10 pont, 2. AS Roma 8, 3. Atlético Madrid 6, 4. Qarabag 2

D csoport:
Sporting Lisboa (portugál)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 3-1 (2-0)
gól: Dost (40., 66.), Cesar (43.), illetve Odjidja-Ofoe (86.)

Juventus (olasz)-FC Barcelona (spanyol) 0-0

Az állás: 1. (és továbbjutott) FC Barcelona 11 pont, 2. Juventus 8, 3. Sporting Lisboa 7, 4. Olimpiakosz 1

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: