2013-08-27 22:32:56• hírek • Kocsis Zoltán

Tízen nem jelentek meg a keddi érettségin

Hétfővel ellentétben kedden senkit sem kellett kizárni Szatmár megyében a pótérettségi vizsgáiról. Hétfőn román nyelv és irodalom ismeretéből tettek tanúbizonyságot a vizsgázók írásban, kedden pedig anyanyelvük és irodalmuk ismeretéből.

Szatmár megyében erre a vizsgára 68-an iratkoztak be és végül 58-an vettek részt rajta. A tanfelügyelőség tájékoztatása szerint senkit sem kellett kizárni. Nem úgy hétfőn, amikor Szatmárnémetiben és Sárközújlakon is kizártak egy-egy diákot, akiket puskázáson értek. A román nyelv és irodalomvizsgára amúgy 889-en iratkoztak be és 700-an jelentek meg Szatmár megyében.

Országos szinten hétfőn 124 diákot zártak ki a vizsgákról és két városban is komoly botrány robbant ki az érettségi kapcsán. Konstantán a rendőrség eljárást indított azt követően, hogy egy lány azt állította: pénzt adott azért, hogy majd a vizsgán hagyják másolni.

Ennél is nagyobb a „bál" Szörényváron (Drobeta Turnu Severin) - igaz, ez még a június érettségikhez kapcsolódik. Egy helybéli román tanárt júliusban őrizetbe vett a rendőrség azzal a gyanúval, hogy illegálisan segített hozzá egyeseket az érettségihez. A vizsgálatok azóta további három tanárra is kiterjednek, a hatóságok pedig elrendelték 150 vizsga újrajavítását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: