2018-10-27 09:12:40• hírek • Bede Emőke

Tizedjére lobbantak lángra a szolidaritás mécsesei

Kerek évforulóhoz érkezett városunkban a Caritas által indított, a hátrányos helyzetű embertársak megsegítését megcélzó akció, az Egymillió csillag.

Az akció kezdeményezői francia Caritas-önkéntesek voltak, akik 1984 adventjén Annecy-ban gyertyákat kínáltak fel a járókelőknek, hogy az azokért kapott adományokat a rászorulók megsegítésére fordítsák. 1997-ben a franciaországi Caritas országos szinten is megszervezte az eredetileg „Tízmillió csillag” elnevezésű akciót. Az évek során a rendezvény népszerűsége Európa-szerte nőtt, ma már a kontinens mintegy 15 országában tartják meg az időközben „Egymillió csillag” elnevezést nyert eseményt. A romániai Caritas-szervezetek 2009-ben csatlakoztak a nemzetközi szolidaritási akcióhoz. Tavaly az ország 39 településén ragyogtak fel a szolidaritás mécsesei. Szatmárnémetiben pénteken tizedik alkalommal szervezte meg a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet az „Egymillió csillag” akciót.
 

„Az Egymillió csillag az összetartozásnak, a szeretetnek, a szolidaritásnak a jegye. Az Isten, a mi mennyei Atyánk, aki az embernek még a haja szálát is számon tartja, mennyivel inkább számon tartja azokat a jó cselekedeteket, amiket mi nehézségben vagy pedig valamilyen megpróbáltatásban élő testvéreink felé nyújtunk. Ez egy jel. Meggyújtunk egy mécsest, és valóban csillag születik ott, Istennél. A szeretet csillaga” –szólt az egybegyűltekhez Schönberger Jenő püspük, s ennek jegyében meg is köszönte nekik a legapróbb segítséget is, mellyel a szükségben élő embertársakat támogatták az est folyamán.



A püspök úrtól Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke vette át a szót, ki nem csak a segítő szándékú résztvevőknek, de a Caritas munkatársainak is megköszönte erőfeszítéseiket, hiszen a szervezet tagjai az év minden napján töretlen lelkesedéssel azon fáradoznak, hogy jobbá tegye a nehézsorsú emberek életét.
 

A tanácselnök gondolatatait vitte tovább Kereskényi Gábor polgármester is. „Szeretném megköszönni a Caritasnak és az önkénteseinek azt, hogy közel 30 éve az egyik legmegbízhatóbb partnerei Szatmárnémeti önkormányzatának a szociális ügyekben. Válságban van a társadalmunk, és ez a válság nem egy gazdasági, hanem egy értékválság. Épp ezért fontos, hogy odafigyeljünk értékeinkre, odafigyeljünk keresztény hagyományainkra, odafigyeljünk embertársainkra.” Szatmárnémeti vezetőjétől Magyar Lóránd parlamenti képviselő vette át a szót, ki szintén hálát adott a szervezetnek és a történelmi egyházaknak azokért a hiánypótló erőfeszítésekért, melyeket a közösség és a rászorulók érdekében tesznek.



Az esemény az előző évekhez hasonlóan idén is sok érdeklődőt, kicsiket és nagyokat is a Tűzoltótorony melletti parkba vonzott. Adományaikért cserébe a jelenlevők mécseseket kaptak, melyeket aztán meggyújtottak a rászoruló embertársak iránti szolidaritás szimbólumaként. Az apró gyertyák fejében kapott adományokat a Caritas a szervezet szociális szolgáltatásainak finanszírozására fogja fordítani, így bizton állítható, hogy a kasszába bekerült minden lej a legjobb helyre kerül majd.


Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: