2019-05-04 10:51:08• hírek • Bede Emőke

Tíz személyt díjaztak a kilencedik alkalommal megrendezett Falvak Mécsesei Gálán

A Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ május 4-én, a Szatmári Borok Fesztiválja keretében rendezte meg a kilencedik Falvak Mécsesei Gálát. 

Eme országos szinten is egyedülálló rendezvényen évről évre a vidéki településeken kiemelkedő kulturális tevékenységet folytató, vagy a népi hagyományok megőrzésében és életben tartásában elismerésre méltó tevékenységet kifejtő személyeket jutalmazzák. S hogy megyénkben még vannak ilyen kivételes, a falvak életébe fényt hozó „mécsesek”, mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy ebben az évben nem kevesebb mint tíz személy vehetett át elismerést.


Elsőként a tasnádi Bendel József léphetett a színpadra, ki alapító tagja volt az Ady-Kölcsey Kulturális Egyesületnek, de a Tasnádi tükör néven ismert, helyi hírekkel és eseményekkel foglalkozó periodika csapatának is tagja már a kezdetektől fogva. Rendszeresen szervez konferenciákat a városban, melynek során szakemberek meghívása által igyekszik népszerűsíteni a történelmet és a kultúrát. Mindemellett kiemelkedő szerepet játszik a testvértelepülésekkel kötött kapcsolatok ápolásában is.


Oklevelet vehetett át a pusztadaróci Krisztián Erika is, akik gyógyszerészasszisztensként dolgozik a településen. 2017 óta a pusztadaróci kulturális értékek megőrzését megcélzó egyesület elnöke, küldetésének tekinti a népi kultúra és hagyományok megőrzését és továbbvitelét. Ennek jegyében számos kulturális eseményt szervezett már a településen, de nevéhez fűződik a Pönkösdi Rózsák nevű tánccsoport és a Vadrózsák nevű citerazenekar megalapítása is.


Elismerésben részesült Osóczki Adél mezőteremi tanítónő is, ki a helyi tánccsoport alapítójaként sváb és magyar néptáncra tanítja a fiatal generációt. Azonban nem csak a tradicionális táncok életben tartásáért tesz sokat, hanem a hagyományokért is, többek között neki köszönhető az évenként megrendezett teremi tojáshajigálás is, melynek szokását még a 18. században, a Feketeerdő vidékétől érkező svábok hozták magukkal, viszont mára már csak Teremen és egy másik németországi településen él ez a különleges hagyomány.


Díjazták továbbá Szőcsi Izidort is, ki tevékenysége által a piskolti roma közösség tradícióinak fennmaradásához járult hozzá. Két évvel ezelőtt fontos szerepet játszott a Fekete tulipán néptánccsoport megalakulásában, mely azóta már nem csak Piskolton, de a megye más településein is színpadra lépett. Legutóbb például a romák világnapja alkalmából álltak közönség elé a szatmári G. M. Zamfirescu Kulturális Központban.


A román kulturális életben tett erőfeszítéseiért elismerő oklevélben részesült Berende Gheorghe (Rózsapallag), Feher Dorel (Szatmárudvari), Jurchis Vlad (Béltek), Misca Ioan (Tartolc), Morar Loredana (Mikola) és Pop Simina (Kisszokond). Az elismerő okleveleket a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Pataki Csaba, valamint a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ igazgatója, László Róbert adták át, a kulturális műsor perceiben pedig a Doruri Satmarene és a Szamoshát tánccsapatok álltak színpadra.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: