2005-11-28 09:04:28• hírek • Szatmár.ro

Újabb ciánszennyezés

Öt éven belül immár harmadszor érkezik veszélyes szennyezés a Tiszába.

 

A szennyezés helyszíne - a borsabányai zagytározó - mintegy 70 kilométerre van a Tiszától. A helyettes államtitkár elmondta: a román hatóságok azt közölték, hogy már helyreállították az üzemzavart.

Arról is tájékoztattak, hogy a víz nehézfém tartalmában nincs emelkedés, a cianid tartalom a normális szinthez képest megemelkedett, de a helyi illetékesek szerint nem érte el a határértéket. Hozzátette, a romániai illetékesek a magyar hatóság sürgetése ellenére sem adtak mérési eredményeket arra hivatkozva, hogy még folynak a vizsgálatok.

Rakics Róbert közölte azt is, hogy a szennyeződés vasárnap dél körül elérte az ukrán határt, az ukrán vízügyi hatóságok azonban csak hétfőn reggelre ígértek mérési eredményeket. A magyar határt várhatóan hétfőn reggel 8 óra körül Tiszabecsnél éri el a szennyeződés.

A vízügyi felügyelőség a helyszínen vett minták mérési eredményei alapján dönt a további szükséges lépésekről. Ha valóban határérték alatti volt a szennyeződés mértéke a kis mellékfolyókban, akkor a Tiszában már nem okoz semmilyen problémát - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei környezetvédelmi és vízügyi hatóságok felkészültek a határokon túlról érkező folyók vizének fokozott ellenőrzésére - értesült az MTI munkatársa az érintett szervezeteknél vasárnap.

A nyírségi hatóságok román társszervezeteiktől értesültek a bekövetkezett veszélyhelyzetről: egy ciánt tartalmazó bányaüzemi tározó medence szivárgásáról, s ennek alapján megtették a szükséges intézkedéseket. Bár a romániai információ szerint határérték alatti a szennyezés mértéke, az úgynevezett alapállapot-felmérés vasárnap már meg is történt a folyók vízminőségéről. Hétfő reggeltől kétóránként vesznek majd mintát a Tiszán és a Szamoson.

A mintavételező gátőrök rendelkeznek gyorsteszttel is az azonnali vízelemzéshez, így baj esetén megtehetik a halaszthatatlan kárelhárítási intézkedéseket. A Tiszába ömlő Viso folyó vizébe vasárnapra virradóra nátriumcianid-maradékot tartalmazó mérgező anyag került a romániai Petrobisztra körzetében, a nagybányai Remin vállalat egyik borsai színesfémérc-kitermelő üzemének régi zagytározójából.

Böndi Gyöngyike, Máramaros megye prefektusa az MTI érdeklődésére vasárnap elmondta: műszaki meghibásodás miatt kerülhetett a cianidmaradékos víz a Csiszla-patakba, onnan pedig a Tiszába ömlő Visó folyóba. Már értesítették a magyar és az ukrán hatóságokat - tette hozzá. A prefektus felhívta a figyelmet, hogy a mostani eset korántsem olyan súlyos, mint a korábbi tiszai ciánszennyezés.

Kisebb ökológiai baleset történt, a folyóban csupán a kisebb halak pusztultak el - mondta Böndi Gyöngyike, emlékeztetve, hogy egy műszakilag elavult bányáról van szó. Nem tömény cián került a folyóvízbe, hanem többféle szert, így nátriumcianid-maradékot is tartalmazó folyadék - fűzte hozzá. Ugyanebből a romániai térségből öt éven belül most harmadszor érkezik veszélyes szennyezés a Tiszába.

ma.hu

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: