1915-ben megsebesült, a jobb karja hosszú időre lebénult, először Budapesten, majd Esztergomban lábadozott. A tőzsdére került vissza, itt ismerte meg feleségét és modelljét, Salomon Erzsébetet (később Elizabeth Saly). 1923-ban a magyar Amatőr Fotográfusok Egyesülete ezüstéremmel akarta kitüntetni Kálvin tér című fotóját, de képét brómolajjal rajzosabbá kellett volna tennie. Az ötlet nem tetszett Kertésznek, inkább lemondott az éremről, így csak oklevelet kapott.
1925-ben, már ismert fotósként Párizsba ment, ahol gépét rögtön ellopták, csak 1928-ban tudott egy új Leicát venni, élete végéig ezt használta. Számos avantgárd művésszel kötött barátságot, fő témája a párizsi művész-, munkás- és csavargóvilág lett, a művi beállításokat mellőzte. 1933-ban jelent meg Torzulások című híres sorozata, amelyben két orosz modellről készített aktsorozatot. Hatása kimutatható Brassai, Robert Capa és Cartier-Bresson munkásságán is. 1936-ban a nácizmus elől New Yorkba költözött, itt egy reklámstúdiónak dolgozott, majd egy magazinnak hírességek otthonait fényképezte. Nehezen szokta meg az új környezetett, néhány kiállítás ellenére megingott hite saját tehetségében. Csak 1964-ben rendeztek műveiből retrospektív kiállítást, akkor fogadta be az amerikai művészvilág.
Felesége 1977-ben hunyt el, ettől kezdve zárkózottabb lett, utolsó éveiben alig mozdult ki lakásából, de ablakából tovább fotózott. 1948 és 1984 közt többször járt itthon, utolsó látogatásakor 120 képét a szigetbecsei André Kertész Emlékháznak ajándékozta. Százezer negatívját és levelezését a francia államra hagyta, műveit a kecskeméti Fotográfiai Múzeum, továbbá amerikai közgyűjtemények is őrzik, bár egy részük elveszett. Az idén nyáron több más neves fotós képeivel együtt kiállítást rendeztek képeiből a budapesti Mai Manó Ház - Magyar Fotográfusok Házában.
"Én mindig felismerem a megfelelő pillanaot..."
