2016-08-17 15:06:26• hírek • Szatmár.ro

Tisztelgés Ruha István emléke előtt

Augusztus 17-én, szerdán délelőtt ünnepélyes keretek között tisztelegtek a kiváló nagykárolyi hegedűművész, Ruha István emléke előtt, születésének 85. évfordulója alkalmából.

A megemlékezésen a nagykárolyi Kulturális Igazgatóság, a Szatmári Hagyományőrző és Népszerűsítő Központ, és a „Gróf Károlyi" Kulturális Idegenforgalmat Népszerűsítő Központ munkatársai, valamint Róbert László, a Kreációs Központ igazgatója koszorúkat helyeztek el a rendkívüli zenész sírjánál, a nagykárolyi református temetőben.

Ruha István 1931. augusztus 17-én született Nagykárolyban. Mindössze négy éves volt, amikor megkapta az első hegedűjét, és elkezdte tanulmányait édesapja és Orosz Rozália professzor szárnyai alatt. Hét évesen kapta meg élete első díját, amikor „prímásnak" választották, több mint 100 dallam különböző tónusban való eljátszásáért. Rögtön a második világháború vége után a nagykárolyi piarista papok segítségével Kolozsvárra került, ahol Balogh Ferenc fedezte fel kivételes tehetségét, és juttatta be a Magyar Opera Zenekarába, majd a Konzervatórium diákjai közé.

Élete folyamán számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja volt: Ifjúsági Világfesztivál, Bukarest, 1953, „P.I. Ceaikovski" Nemzetközi Hegedűverseny, Moszkva, 1958, „G. Enescu" Nemzetközi Hegedűverseny, Bukarest, 1958, „Marguerite Long-Jacques Thibaud" verseny, Párizs, 1959.

1959-től kinevezték a kolozsvári Filharmónia szólistájának. 1962-ben Érdemes Művész díjjal tüntették ki, „a színház, zene, képzőművészet, és film területén nyújtott kiváló érdemeiért és tevékenységéért".

1994-ben Kolozsvár díszpolgári címmel tüntette ki, majd 1997-ben Nagykárolyban is díszpolgárrá avatták. A kiváló zenészt a mai napig Románia egyik legnagyobb hegedűművészeként tartják számon.

Ruha István megemlékezés

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: