2016-11-11 09:48:14• hírek • Választási hirdetés

Tiszteletet Erdélynek!

A szövetség országos programjában szereplő nemzetpolitikai fejezetében azt kívánjuk kihangsúlyozni, hogy Erdély, mint az ország gazdaságát mozgató régió megfelelő súlyt és tiszteletet kapjon - fogalmaz Turos Lóránd szenátorjelölt.

Az 1918-as gyulafehérvári nagy egyesülés 100 éves évfordulóján az akkori ígéretek betartását kérjük. Új etnikumközi szerződést ajánlunk a többségi nemzetnek, amely tartósan biztosítja a békés román-magyar együttélést és azt, hogy magyarként - a kisebbségi jogaink tiszteletben tartásával - méltósággal élhessünk Romániában.

„Személy szerint is fontosnak tartom a decentralizációt, hiszen a jelenlegi Bukarest központú rendszer egyenlőtlenségeket teremt. Elfogadhatatlan az, hogy az Erdélyi megyék, akik sokkal többet tesznek a közösbe, sokkal kevesebbet kapjanak a visszaosztásból és ebből adódóan sokkal többet kell menjenek a helyi vezetők, hogy tartsák a markukat egy-egy beruházás megvalósítása miatt" - részletezte a szenátorjelölt.

Épp ezért olyan országot akarunk, ahol a helyi pénzek helyben maradnak, ahol a helyi közösségek saját maguk döntenek az őket érintő ügyekről, és nem Bukarestből diktálnak nekik.

„Én egy olyan modern országot szeretnék, ahol gazdasági egyenlőség van, ahol nemzeti egyenlőség van és ahol az infrastrukturális háttérnek köszönhetően autópályákon lehet Erdélyben közlekedni és a modern vasúton Szatmárnémetiből 6 óra alatt lehet Brassóba érkezni. Ezért is gondolom azt, hogy Erdély a jövő!" - zárta Turos.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: