2008-11-10 14:35:58• hírek • Szatmár.ro

Tájékozódni jött Szatmárra a főkonzul

Tíz Szatmár megyei települést keresett fel múltheti körútján Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság frissen kinevezett kolozsvári főkonzulja. A körút egyes állomásain az RMDSZ képviselő- és szenátorjelöltjei is elkísérték, értékeléseik szerint jelzésértékű látogatásnak lehettek részesei.

Túl azon, hogy ez egy bemutatkozó látogatás, mutatott rá Varga Attila képviselőjelölt, bátran elmondhatom, hogy ez egy baráti látogatás is volt.
Pozitív eredményt vár a látogatástól Günthner Tibor is. Az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének szenátorjelöltje meg van győződve arról, hogy az ilyen jellegű személyes kapcsolatok révén emberközelibb lesz a viszony a szatmári hatóságok és a főkonzulátus között.

A főkonzul programját annak minden állomásán nagy érdeklődés kísérte, és a szoros menetrend ellenére is, lehetősége nyílt meglátogatni többek között az erdődi várat és az ákosi templomot is. Dobai Zoltán, a műemléktemplom lelkésze a főkonzul segítségét kérte, hogy amennyiben lehetősége van, támogassa a templom rendbetételét.

A körút az ákosi ipari parknál folytatódott, ahol Szilágyi, a jelöltekkel együtt az elsők között épülő gyárnál szerezhetett bővebb információkat a beruházásról. Túrós Lóránd képviselőjelölt a helyszínen elmondta, hogy a hasonló jellegű beruházások feltétlenül szükségesek, hiszen ezáltal több száz munkahely teremtődik a környékbeliek számára.

Hadadon Nagy Sándor esperes fogadta a vendégeket. Itt bemutatásra került a Wesselényi-, illetve a Dégenfeld Kastély, valamint a felújítás alatt álló hadadi református templom is. A többnapos munkalátogatás a hármas megyehatárnál, Lelében végződött.

Megtisztelőnek találom a főkonzul látogatását, összegezett Erdei D. István RMDSZ-es képviselőjelölt, mindenképpen jó dolog, hogy Szilágyi érdeklődik a szatmári ügyek alakulása iránt. Remélem ez csak a kezdet és még lesz folytatása a jó kapcsolatnak.

Szilágyi Mátyás nem először jár Szatmár megyében, ám a most meglátogatott településeken nem tette tiszteletét.  A főkonzul végezetül sok sikert kívánt az RMDSZ jelöltjeinek, továbbá hozzátette, nagyon fontos, hogy a román parlamentben legyen ki képviselje a magyar lakosságot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: