2014-06-26 22:01:28• hírek • MTI

Tisztelet a németek előtt, tényleg nem ikszre játszottak

A német válogatott 1-0-ra nyert az amerikai csapat ellen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság G csoportjának csütörtöki zárófordulójában, így első helyen jutott tovább a nyolcaddöntőbe, ugyanakkor riválisa is ott van a legjobb 16 között, mivel a másik meccsen Portugália csak 2-1-re nyert Ghána ellen.

Recifére órákkal a mérkőzés kezdete előtt óriási eső zúdult, így az is kérdéses volt, hogy egyáltalán meg tudják-e rendezni az összecsapást. Végül ennek nem volt akadálya, a csapatoknak azonban nehéz körülmények között kellett pályára lépniük.

A németek óriási lendülettel kezdtek, és egyértelművé tették, hogy nem elégednek meg a döntetlennel, amely mindkét együttes továbbjutását jelentené. Az amerikaiak szívósan védekeztek, és a 102. alkalommal válogatott, ezzel a kapusok rangsorában Kasey Kellerrel holtversenyben élen álló Tim Howard is magabiztos volt.

A fordulást követően állandósult a németek fölénye, és Müller révén meg is szerezték a vezetést. Az 55. percben egy jobb oldali szögletvariációt követően Höwedes fejelhetett kapura, Howard azonban nagy bravúrral hárított, a kipattanó Müllerhez került, aki belsővel 15 méterről gyönyörűen tekert a kapu bal oldalába. A Bayern München támadójának ez volt a negyedik találata a tornán, amivel csatlakozott a góllövőlista élén Neymarhoz és Lionel Messihez.

A hajrában is a németek akarata érvényesült, győzelmük egy percig sem forgott veszélyben, az amerikaiak a második félidőben egyszer sem lőttek kapura, ennek ellenére ők is ott lesznek a nyolcaddöntőben.

Portugáliának és Ghánának kizárólag győzelem esetén volt esélye a továbbjutásra és ez látszott is a játék képén, mert mindkét fél nyílt sisakkal támadott. A meccs elején azonban inkább a portugálok veszélyeztettek, Cristiano Ronaldo lövése például a keresztlécre pattant. Amikor már a ghánaiak is sorra vezették az akcióikat, akkor váratlanul Boye szerencsétlen mozdulatának következtében egy öngóllal az európai csapat került előnybe úgy, hogy a labda a keresztlécet és a jobb kapufát is érintve kötött ki a hálóban.

A szünet után sem esett vissza az iram, mindkét csapat gólra törő játékkal szórakoztatta a közönséget és egy szép támadás végén az afrikaiak egyenlítettek, amikor Asamoah beadésa után Gyan fejelt a hálóba. Ezt követően ha lehet, még nagyobb lendülettel rohamozott Ghána, ugyanis a győztes gól akár a továbbjutásukat is jelenthette volna. Több óriási helyzet is kialakult Beto kapuja előtt, de egy újabb, kissé szerencsés góllal Ronaldo révén a portugálok szereztek gólt, ezzel bebiztosítva a két gárda búcsúját és az amerikai továbbjutást. A hajrában a portugálok mindent megtettek az újabb gólokért, mivel a nyolcaddöntős helyhez még háromra lett volna szükségük, de végül már egy sem jött össze. A 80. percben Nani bal oldali beadását követően Dauda a gólvonal közeléből éppen Ronaldo elé ütötte a labdát, az aranylabdás csatár pedig egy állítás után 8 méterről a bal alsó sarokba lőtt

A németek a 16 között a H csoport második, míg az amerikai az első  helyezettjével találkoznak.



G csoport, 3. forduló:
Németország-Egyesült Államok 1-0 (0-0)
gólszerző:
Müller (55.)
Németország: Manuel Neuer - Jérome Boateng, Mats Hummels, Per Mertesacker, Benedikt Höwedes - Bastian Schweinsteiger (Mario Götze, 76.), Philip Lahm - Toni Kroos, Mesut Özil (Andre Schürrle, 89.), Lukas Podolski (Miroslav Klose, a szünetben) - Thomas Müller
Egyesült Államok: Tim Howard - Omar Gonzalez, Fabian Johnson, Matt Besler, DaMarcus Beasley - Kyle Beckerman, Michael Bradley, Jermaine Jones, Graham Zusi (DeAndre Yedlin, 84.), Brad Davis (Alejandro Bedoya, 59.)- Clint Dempsey

Portugália-Ghána 2-1 (1-0)
gólszerzők:
Boye (31., öngól), Ronaldo (80.), illetve Gyan (57.)
Portugália: Beto (Eduardo, 89.) - Joao Pereira (Silvestre Varela, 61.), Bruno Alves, Pepe, Miguel Veloso - Ruben Amorim, Joao Moutinho, William Carvalho - Cristiano Ronaldo, Eder (Vierinha, 69.), Nani
Ghána: Fatawu Dauda - Harrison Afful, John Boye, Jonathan Mensah, Kwadwo Asamoah - Christian Atsu, Mohamed Rabiu (Acquah Afriye, 76.), Emmanuel Agyemang Badu, Andre Ayew (Mubarak Wakaso, 82.) - Abdul Majeed Waris (Jordan Ayew, 71.), Asamoah Gyan

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: