2014-10-13 16:15:50• hírek • Nagykároly.ro

Tiszta lesz a víz Nagykárolyban

"Számos kellemetlenség vár a lakosokra. A megértésüket kérem, mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy tiszta ivóvíz folyhasson a nagykárolyiak csapjaiból" - fejtette ki Kovács Jenő polgármester. Hétfőn sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy rövidesen megkezdődik az úgynevezett MasterPlan legnagyobb beruházáscsomagja, mely révén 72 nagykárolyi utcában, illetve egész Kaplony községben európai szintű vezetékes víz, valamint szennyvízhálózat lesz elérhető.

Nem volt egyszerű eddig sem levezényelni ezt a projektet - derült ki a városházán megtartott rendezvényen. Gyakorlatilag hosszabb idő kellett ahhoz, hogy a kivitelezéssel megbízzanak egy céget, illetve egy vállalkozási csoportot, mint a kivitelezésre szánt idő. Tavaly augusztusban hirdették meg a munkálatokat, és csak most hirdethettek nyertest, nemrégiben írhatták alá a munkálatokról szóló szerződést. A közbeszerzési eljárások szabályozásában lévő jogi hézagok a hibásak mindezért. Mint elhangzott, vannak cégek, melyek „reflexből óvnak".

A Szatmár megyei víz- és szennyvízhálózat bővítéséről szóló, MasterPlanként emlegetett projekt legnagyobb része a nagykárolyi és kaplonyi hálózat bővítéséről, felújításáról szól. Közel 26 millió lejes összköltségvetésű ez a beruházás. A Szatmár megyei Saminstal Kft. főpartnerségével jegyzett konzorcium, melynek tagja még a szintén szatmári Poszet Kft. és a Viakon Kft., illetve a magyarországi Keviép Kft., nyerte el a munkálatok kivitelezésének feladatát. Mint ismeretes, jövő év december 31-éig be kell fejeződnie a beruházásnak. Egyébként Nagykárolyban hozzávetőleg 3,3 kilométernyi új vízvezetéket építenek ki, 8,5 km-nyi már meglévő vízvezetéket felújítanak, avagy kicserélnek, 8 km-nyi szennyvízhálózatot szintén rehabilitálnak, 16 km-nyi új szennyvízhálózatot építenek ki, kialakítanak két pompaházat stb. Körülbelül 11 kilométernyi szennyvízhálózatot építenek ki Kaplonyban, továbbá kialakítanak egy pompaházat.

A sajtótájékoztató kezdetén Kovács Jenő polgármester házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Kevés az idő - nyomatékosította. Meglátása szerint csak akkor sikerülhet befejezni a munkálatokat, ha jó együttműködés alakul ki a kivitelezők és az önkormányzatok között. Egyetértett ezzel Adrian Ştef. A Szatmár Megyei Tanács elnöke ennek szellemében biztosított mindenkit, hogy intézménye minden segítséget igyekszik megadni. Az utóbbi évtizedek legnagyobb beruházása ez Kaplonyban - mutatott rá Mosdóczi Vilmos. A község polgármestere éppen ezért reménykedik abban, hogy a lehető leggördülékenyebben sikerül véghezvinni a kivitelezést. Dan Stegerean, a projektgazda megyei vízszolgáltató, az Apaserv Rt. vezérigazgatója szolgált a továbbiakban adalékokkal. Elmondta például, hogy igen rossz a közbeszerzéseket szabályozó törvény. Mint hangoztatta, nem a vállalat bizonyítványát óhajtja magyarázni, netán kimagyarázni, ellenben a sok óvás miatt alakult ki ez a csúszás. Tudatta például, hogy az óvással már-már hivatásszerűen foglalkozó cégek példának okáért a vonatkozó kormányrendelet megalkotóit is megóvták, amiért elrendelték, hogy az adott beruházás 10 százalékát mintegy előlegként fel kell ajánlani az óvások benyújtásakor.

Együttműködés-próba után tiszta víz

Tavaly nyáron hirdették meg ezt a munkálatot, májusban hirdethettek volna nyertest, azonban rögvest érkezett óvás. Szeptember középén az illetékes instancia kimondta az eljárás szabályosságát, erre a törvényalkotók ellen kértek jogorvoslatot. Igaz, ez már nem befolyásolja ezt a beruházást, így „maradt" tizenegynéhány hónap a tényleges kivitelezésre. Kiemelte azt, hogy zömében szatmári cégek kapták meg a feladatokat, mint mondta, több más projektjük kapcsán is bebizonyosodott, hogy szerencsés ez, minőségi munkát végeznek a „hazai" vállalkozások. Köszönte a jelenlévő önkormányzati vezetőknek az eddigi támogatást, és kérte mindezt a jövőre is. Mint mondta, gondok minden bizonnyal adódnak majd, hiszen más a terv és más a valóság, viszont kizárólag együttműködéssel lehet megtalálni a legoptimálisabb megoldásokat. Utalt arra is, hogy a lakosság rendszerint nem a legnagyobb örömmel fogadja a számos kényelmetlenséggel járó beruházásokat, azonban tapasztalatai szerint a későbbiekben belenyugszanak az emberek, és összességében pozitívan értékelik majd a projektet.

Lesznek kellemetlenségek - figyelmeztetett Kovács Jenő is. A nagykárolyi elöljáró emlékeztetett arra, hogy első polgármesteri mandátuma idején sikerült megoldást találni arra, hogy ne csak pár órában legyen elérhető Nagykárolyban a vízszolgáltatás. Reményei szerint a mostani beruházás révén tiszta ivóvíz folyik majd a károlyi csapokból. A munkálatok persze óhatatlanul kényelmetlenséget jelentenek majd. Kérte ennek kapcsán a kivitelezőket, dacára annak, hogy igen kevés az idő, igyekezzenek a lakosság türelmét a legkevésbé igénybe venni. Például lehetőleg, ha novemberben kiásnak egy gödröt, azt ne 2015 végén temessék be. Bereczki Szilárd és Miklósi Ferenc, a kivitelezők nevében ígérték, mindent elkövetnek, hogy időben befejezzék a munkálatokat. Ismertették továbbá, hogy komoly tapasztalattal rendelkeznek.

Az alkalom zárásaként kézfogással jelezték: készek az együttműködésre. Hírportálunk érdeklődésére a kivitelezők elmondták, hogy a tényleges munkálatokat jövő hónapban kezdik meg, addig a szükséges engedélyeket igyekeznek beszerezni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: