2018-10-17 06:02:18• hírek • közlemény

Tiszaújvárosban vendégszerepelt a Harag György Társulat

Szombaton, október 13-án Tiszaújvárosban, a Színház Határok Nélkül programsorozatát nyitotta meg a Charley nénje című előadás, amely – ahogy már az Északi Színház színpadán is – hatalmas sikert aratott.

Ezzel a produkcióval köszöntötte a 2017/2018-as színházi évadban a társulat az újesztendőt, a bérletes és a bérleten kívüli előadásokat is telt ház előtt játszották minden alkalommal. A magyarországi rendezvény kapcsán fontos elmondani, hogy a színházi sorozat nyitóbeszédét Nagy Orbán, az Északi Színház vezérigazgatója és a Harag György Társulat színésze mondta el. Köszöntötte a tiszaújvárosiakat mint sok határon túli színházi műhely régi barátait, akik az általánosan terjedő „haknikultúra” helyett az igényes színházi előadásokat értékelik.

 

Tiszaújvárosban immár tizennégy éve szervezik meg a Színház Határok Nélkül programsorozatot, melynek mára már rendszeresen visszajáró vendége lett a szatmárnémeti társulat.
 

Az előadásról

Charley és barátja, Jack beleszeretnek a szép Spittigue lányokba, Kittybe ás Annie-ba, akiket apjuk féltékenyen őriz. Ráadásul a fiatalembereket nem veti fel a pénz, ezért esélyük sincs a zord apa jóindulatát elnyerni. Charley nénjének, a dúsgazdag milliomosnak látogatása azonban reményt kelt a fiatalokban. Remek tervet eszelnek ki, ám mindent tönkre tenni látszik, hogy Donna Lucia, a néni nem érkezik meg. Ezen az apróságon hamar túlteszik magukat a fiatalemberek és ráveszik barátjukat, hogy játssza el a néni szerepét. Minden szépen halad addig, míg a valódi Donna Lucia meg nem érkezik.

 

Az előadás szereplői: Nagy Csongor Zsolt, Péter Attila Zsolt, Gaál Gyula, Rappert-Vencz Gábor, László Zita, Diószegi Attila, Bándi Johanna, Laczkó Tekla, Bogár Barbara és Nagy Orbán. Rendező: Bessenyei István.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: