2019-07-30 12:57:31• hírek • MTI/Bede Emőke

Tinigyilkosság: a segélyhívást fogadó rendőr nem hitt a fiatal lánynak

Szinte óránként érkeznek friss információk az egész országot megdöbbentő gyilkossági ügyről, mely nem csak az eset brutalitása miatt áll jelenleg a figyelem középpontjában, hanem amiatt is, mert egyre-másra hullanak a fejek az illetékes hatóságoknál, noha a mulasztásokért a felelősséget senki sem vállalta egyértelműen magára.

Kedden példának okáért a legfőbb ügyészség közölte, a caracali ügyészek nem tiltották meg a rendőröknek, hogy behatoljanak a 66 éves autószerelő házába. "A terepen szerzett tapasztalatokból az ügyészek és a rendőrök arra a közös következtetésre jutottak, hogy nem lenne szerencsés reggel 6 óra előtt házkutatást kezdeni, mert fennáll annak a veszélye, hogy bizonyítékok semmisülnek meg, ha az elkövető nem tartózkodik otthon” – írja a legfőbb ügyészség közleményében.


A rendőrség belső vizsgálata pedig azt állapította meg, hogy a segélyhívást fogadó szolgálatos rendőr nem hitt az áldozatnak, felületesen járt el, nem próbált részleteket megtudni fogva tartása helyszínéről. A digi24.ro által közölt szövegek szerint egy adott pillanatban a rendőr ezt mondja a már megerőszakolt és megvert lánynak: „Jól van, jól van, maradj ott. Maradj ott és küldök egy csapatot, de ne foglald a vonalat.” A digi24.ro információi szerint e beszélgetés után egy órának kellett eltelnie ahhoz, hogy az érintett rendőr felhívja a Speciális Távközlési Szolgáltatást, és megkérdezze, hogyan is kell lokalizálni egy hívást.


Közben újabb nyomozati részletek kerültek napvilágra, amelyek azt a feltételezést erősítik meg, hogy Alexandra gyilkosa egy emberkereskedelemre szakosodott, romániai lányokat külföldön prostitúcióra kényszerítő hálózatnak dolgozott. Az áldozat nagybátyja, az Országos Koalíció Románia Modernizálásáért nevű civil szervezetet vezető Alexandru Cumpanasu Facebook-oldalán tett közzé egy - állítása szerint a rendőrségtől származó hivatalos - kronológiát, amely szerint Alexandra szülei már szerda este bejelentették a rendőrségen, hogy lányuk reggel óta eltűnt. Csütörtök reggel Alexandra anyját - rendőrségi kihallgatása közben - felhívta egy férfi, hogy megnyugtassa: a lány jól van, és Angliába készül "pénzt keresni". A kihallgatást végző rendőr többször próbálkozott visszahívni az illetőt, de az már nem válaszolt. Ezt követően a caracali rendőrség kezdeményezte, hogy vegyék fel Alexandrát az országosan körözött eltűntek listájára. A lányt tehát már kereste a rendőrség, amikor sikerült felhívnia a 112-es segélyhívót.


A hatóságok számára jól ismert módszer az, hogy az emberrabló, lányokat külföldön futtató bűnszövetkezetek - Alexandra esetéhez hasonlóan - megnyugtatásnak szánt, külföldi "munkavállalásról" szóló telefonhívásokkal próbálják rávenni a rokonságot, hogy ne kerestesse az eltűntet. A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerint annak a 18 éves, áprilisban eltűnt lánynak a rokonai is kaptak hasonló telefonhívást, akit - a saját vallomása szerint - ugyanaz a férfi ölt meg, aki Alexandra elrablását és meggyilkolását is bevallotta. A 18 éves Luiza nagyapját azzal hívta fel egy férfi, hogy a lány nem akar már hazatérni, mert Svájcban talált munkát. A gyanúsított azt állította: Alexandrát csütörtök délben ölte meg, amikor rajtakapta, hogy felhívta a 112-es segélyhívó számot. A házba 19 órával később, péntek reggel hatolt be a rendőrség.


Kedden a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésén is napirendre kerül a caracali gyilkosságok ügye, és a hatósági mulasztások elemzése. Az ügy miatt múlt héten már menesztették tisztségéből a román rendőrség országos, illetve Olt megyei parancsnokát, Caracal rendőrfőnökét és Olt megye kormánybiztosát (prefektusát), hétfőn pedig lemondott a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) vezetője, amiért nem sikerült idejében beazonosítani az elrabolt lány segélyhívásainak helyét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: