2018-11-06 15:01:58• hírek • Szatmár.ro

Tinédzserek rongálhattak a Híd melletti temetőben

Egész Szatmárnémetit megdöbbentette az a november 3-ra virradólag történt eset, mely során ismeretlen elkövetők ötvennél is több sírkövet rongáltak meg a Híd melletti temetőben.

Az elkövetők sírköveket borogattak, mécseseket törtek össze, egyszóval meggyalázták oly sok szatmári lakos szeretteinek végső nyughelyét. A rendőrségnek a keddi nap során azonban sikerült kézre kerítenie két fiatalt, egy 16 és egy 17 éves fiút, akik e borzasztó és felháborító tettsorozat mögött állhatnak. A gyanú szerint a delikvensek jogtalanul behatoltak a temető területére, ahol nem kevesebb mint 56 sírkövet tettek tönkre vagy rongáltak meg az ominózus éjszakán. A két tinédzser ellen bűnvádi eljárást indítottak sírgyalázás címszóval, viszont ez nem jelenti azt, hogy ennyivel lezárnák az ügyet. A bűncselekmény pontosabb részleteinek feltárása jelenleg is zajlik.


Emlékeztetőül: "a Híd melletti temetőben, november 2-áról (Halottak napjáról) 3-ára virradó éjjelen sírrongálás történt. A temető adminisztrátorát éjjel 1 órakor hívta telefonon a rendőrség és kérte a helyszínen való megjelenését, hiszen telefonos bejelentést kapott a rendőrség a rongálásról. A temető adminisztrátora rövid időn belül megjelent és segítette a rendőrség munkáját az esetlegesen még bent levő tettesek megkeresésében. Sajnos, akkor már nem találták őket a temető területén. Szombaton reggel nyolc órakor a rendőrség visszaérkezett és megkezte a nyomrögzítést – a sírokon és fejfákon látható sárga festék a rendőrség nyomrögzítési eljárása során került az építményekre és tárgyakra.


A vizsgálatok során megállapították, ismeretlen tettesek 51 fejfát borítottak le (a rendőrségi közlemény 56 darabot említ - a szerk.). A borogatások során két sír fedele is komolyabban megsérült. Az érintett fejfák hetven százaléka visszaállítható, ezek kisebb horzsolásokat szenvedtek. Harminc százalékuk esetében azonban a kereszt vagy a fejfa cseréréjére lesz szükség. A sírok rongálásában, az elkövetők nem válogattak, az elhunytak nemzeti hovatartozásától és vallásától függetlenül döntötték a fejfákat" -közölte az incidenst követő napon a Szatmári Római Katolikus Püspökség.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: