2009-01-08 23:40:28• hírek • Csenteri Judit

Tiltakozó megmozdulások

A tanügyi szakszervezetek tiltakozásukat fejtették ki azzal a hétfőn életbeléptetett rendelettel szemben, amelynek értelmében a közintézmények alkalmazottai nem vállalhatnak munkát nyugdíjas éveik alatt is úgy, hogy közben nyugdíjukra is igényt tartanak.

A „Spiru Haret” Szakszervezet elnökének a NewsIn.ro portálon olvasható tájékoztatója szerint az ország 3.500 nyugdíjas tanítójának és óvónőjének több mint fele jelenleg is egész normával van alkalmazva a különböző tanintézményekben. Ennek oka pedig az, hogy szolgáltatásukra és munkájukra továbbra is szükség volt és van jelenleg is.  

„Amennyiben ezek az oktatók a nemrég érvénybeléptetett rendelet miatt a nyugdíj mellett fognak dönteni, nem szakképzett munkaerő alkalmazása válik majd szükségesség. Tudniillik a jelenlegi törvények értelmében egyetlen más lehetőség sincs arra, hogy őket alkalmazni lehessen, kizárólag az eddig is használt munkaszerződés.” – fejti ki véleményét Marius Nistor. 

Az „Alma Mater” Szakszervezet vezetője úgy véli, a rendeletet olyan területeken kellene alkalmazni, ahol a nyugdíjas alkalmazottak több száz milliós jövedelmekre tesznek szert, hiszen nagy különbségek vannak a különböző közintézmények alkalmazottainak jövedelmei között. 

A szakszervezetek tehát készek arra, hogy az elkövetkezendő napokban tiltakozó megmozdulásokat szervezzenek annak érdekében, hogy a rendeletet ne alkalmazzák a tanügyben dolgozó személyek esetében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: