2014-03-19 10:44:15• hírek • Szatmar.ro

Thai-joga masszázs az Aquastar aquaparkban – Szatmárnémetiben

Március elejétől újabb szolgáltatással bővült a Szatmár megye egyetlen aquaparkjának, az Aqustarnak az amúgy sem szűkös kínálata: az érdeklődők kipróbálhatják a több ezer éves gyökerekkel rendelkező thai- és a prananadi-masszázst, ezt szeretnénk most önöknek szakértő segítségével bemutatni.

Sokan azt hiszik, hogy a thai masszázs valamiféle szexmasszázs. „Előfordult már, hogy mikor a telefonáló úriember meghallotta a hangomat és kiderült, hogy én tartom a masszázst, kiábrándultan tette le a kagylót", meséli nevetve Biró Attila. „A másik tévhit pedig a thai masszázzsal kapcsolatban, hogy ott összecsomagolják, húzzák-nyúzzák, jól összetörik a vendéget. Természetesen ez sem igaz, hisz minden egyes ügyfél személyre és alkalomra szabott masszázst kap", próbálja eloszlatni a thai masszázzsal kapcsolatos tévhiteket szatmárnémeti egyetlen képzett Thai-masszőre.

A thai masszázs egy távol-keleti, ősi, tradicionális masszázsfajta, amely közel kétezer ötszáz éves hagyományokon alapul. Célja az izmok nyújtásával, nyomásával, különböző testhelyzetek felvételével, a szabad energiaáramlás biztosítása, fájdalmak és merevségek oldása. A masszázs a test energiarendszerére fekteti a hangsúlyt, célja pedig a kialakult energiablokkok feloldása. A keleti életfilozófia  tanítása szerint ugyanis a fizikai testünk betegségeit ezek az energiablokkok okozzák, éppen ezért a thai masszázst tökéletes betegségmegelőző módszernek tartják.

Emellett a thai masszázs terápiás hatásai is kitűnőek, számtalan betegség kezeléséhez alkalmazták  már gyógyító hatásait: mozgásszervi problémák (pl. végtagbénulás), szív-és érrendszeri betegségek (infarktus után rehabilitáció), légzőszervi megbetegedések, idegrendszeri zavarok (pl. depresszió, skizofrénia), emésztési problémák, de jelentős a méregtelenítő hatása is.

„A bennünk kialakuló stressz energiákat köt le, aminek következtében csökken az energiaszintünk. Ez pedig fáradékonyságot, levertséget okoz. A thai-masszázs egyik nagy előnye pedig pontosan az, hogy energiákat szabadít fel a szervezetünkben", magyarázza Attila. Éppen ezért egy pörgős túlhajszolt embernek igazi feltöltődést és regenerálódást nyújt egy reggeli Thai joga  "menedzser-masszás", míg egy fárasztó nap estéjén viszont egy relaxációs masszázs tehet csodákat a testünkkel és elménkkel, segít a stressz levezetésében és kipihenni a nap fáradalmait.

A thai masszázs azonban nem csak az alkalmakhoz és célokhoz, de személyhez is alkalmazkodik. Éppen ezért egy-egy foglalkozás egy alapos beszélgetéssel kezdődik, amikor a masszőr igyekszik felmérni a páciens kórelőzményét (vannak e egészségügyi problémái, voltak-e korábban sérülései), szükségleteit, hangulatát. „Olyan nem létezik, hogy csak a bokám vagy a vállam fáj. Minden ilyen probléma kihatással van egyéb szervünkre és minden egyes testrésznek megvan a maga energiavonala. Ennek megfelelően az adott energiavonalra fektetünk akkor nagyobb hangsúlyt", mondja Biró Attila.

A thai-joga masszázs mellett még ki lehet próbálni a prananadi-masszázst is. Ez egy lágy, finom masszázs, amely erősíti a csontokat, az izmokat, beállítja az anyagcserét, a vérkeringést, a nyirokrendszert. Méregtelenítő hatása oly erős, hogy akár egy kullancscsípés által a szervezetbe jutott mérget is ki tud üríteni. Emellett a stresszoldó hatása is kiemelkedő. A prananadi-masszázs a thai masszázsnál is régebbi, 4700 éves hagyományra tekinthet vissza és évezredekig csak néhány kolostorban ismerték és alkalmazták.

Mindkét masszázsban közös, hogy a kezelés - a  svéd masszázzsal ellentétben - ruhában történik. A szégyenlősebbeknek sem kell tehát levetkőzniük. Mindenki olyan ruhát vigyen magával, amiben kényelmesen érzi magát, amiben izmai, testrészei szabadon, befeszülés nélkül tudnak mozogni - például egy melegítőt. Egy-egy teljes kezelés másfél-két órát tart, de lehet egy bizonyos testrészre dolgozni, akkor valamivel kevesebb időt vesz igénybe a masszázs.

Biró Attilát hétvégenként - szombaton és vasárnap - 10.00 órától lehet az Aquastar aquaparkban megtalálni. Igény esetén személyes egyeztetés után hétköznapokon is lehetőséget biztositanak a masszázs igénybevételére. Bővebb információ személyesen a Gorunului utca 8 szám alatt, telefonon a 0361409888-as számon, vagy látogassa meg az  Aqustar aquapark honlapját www.aquastarsatumare.ro/hu/-t.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: