2009-12-02 10:59:59• hírek • Ferenczi Noémi

Tételek a világhálón

A tanügyminisztérium honlapján elérhetők a nyolcadikosok év végi felmérőjére kidolgozott tételek mintái.

Az idei évtől eltörölték az egységes féléviket a hetedikes és nyolcadikos diákok számára. Helyette csak a nyolcadikosoknak kell majd nemzeti felmérő vizsgán részt venniük, mely eredményét beszámolják majd a kilencedikbe való felvételi jegyének átlagába. A diákoknak három tantárgyból kell majd felmérőt írniuk: a román nyelv és irodalom május 4-én, a magyar május 6-án, a matematika pedig május 12-én lesz.

Néhány nappal ezelőtt közzé tették a tételek mintáit a világhálón, mely immár minden diák és pedagógus számára elérhető a minisztérium honlapján (ww.edu.ro). A tételek főleg a diákok kompetenciáinak felmérésére összpontosítanak, így például irodalomból első látásra kell majd szöveget elemezniük, nem pedig egy betanult elemzést kell visszaadniuk a vizsga során. Kérdés, hogy az eddigi oktatási módszertan mennyire készíti fel a diákokat erre a fajta követelményrendszerre, illetve, hogy a magyar tannyelvű osztályokban mennyire okoz majd gondot a román nyelv szabad használta a tételek kidolgozása során.

Kónya László főtanfelügyelő-helyettes szerint, a tanároknak kell változtatni a felkészítés módszertanán, ugyanis ahhoz hogy a diák jó eredményt érjen el kimondottan a nyelvtanulásra kell koncentrálnia a felkészülés során. „Mivel eddig is arról volt szó, hogy kompetenciaelvű vizsgáztatás lesz, felhívtuk a pedagógusok figyelmét arra, hogy próbáljanak a készségek fejlesztésére koncentrálni" - tette hozzá Kónya.

A vizsgatételeket a központi felmérő bizottság állítja majd össze. A javítás és a vizsgáztatás minden jogi személlyel rendelkező iskolában fog zajlani. A tételek kidolgozására két óra áll majd a diákok rendelkezésére.


A tételek kidolgozására két óra áll majd a diákok rendelkezésére
A tételek kidolgozására két óra áll majd a diákok rendelkezésére


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: