2010-11-16 12:49:53• hírek • Megyeri Tamás Róbert

Testvérharc Kálmándon

Hiába voksoltak rekordszámban a hétvégén Kálmándon, nem sikerült polgármestert választaniuk. Amint beszámoltunk róla, vasárnap este 9 óráig a dél-szatmári kisközség 1177 voksolásra jogosult polgára közül 858 járult az urnák elé. Öten azonban nem a megfelelően éltek szavazati jogukkal, így voksaikat érvénytelennek minősítette a választási bizottság.

A fordulót 399 szavazattal Sasu Mária nyerte meg, aki mint független indult, holott korábban a Nemzeti Liberális Párt tagjaként tevékenykedett (akkor lépett ki a román pártból, amikor bejelentette, hogy indul a polgármesteri tisztségért). Mindösszesen négy szavazattal kapott kevesebbet az RMDSZ színeiben induló korábbi alpolgármester, Schlakter Ferenc. A szövetség jelöltje mögött jóval lemaradva, mindösszesen 59 szavazatot kapott Keizer László, a Német Demokrata Fórum jelöltje.

Mindazonáltal többek szerint a demokrata fórum jelöltjére szavazók dönthetik el a mostani hétvégén, hogy ki lesz Balogh Sándor korábbi polgármester utódja. Értesüléseink szerint a szervezet helyi elnöksége még nem döntött arról, hogy szimpatizánsainak melyik jelölt támogatását javallja.

Nem fogja a támogatásért megkeresni az NDF kálmándi szervezetének elnökét, Vezér Jánost – mondta el kérdésünkre Schlakter Ferenc. Az RMDSZ polgármesterjelöltje ezt azzal magyarázza, hogy nincs erre oka, hiszen már korábban elmondta párttársaival egyetemben: amennyiben nyer, az alpolgármesteri tisztségre a helyi tanács egyik NDF-es tagját, Sütő Imrét javasolja majd, illetőleg kéri fel.

A tulipános jelölt, a jelenlegi alpolgármester azzal magyarázta érdeklődésünkre ezt, hogy a fiatalemberben lehetséges utódját látja. Immár hét éve tevékenykednek együtt a község közigazgatásában. Mindenképpen át akarja adni az eddig mint alpolgármester összegyűjtött tapasztalatait, s majd két év múlva esetleg Sütő Imrét fogja utódjaként javasolni.

Mindezt persze akkor teheti meg, ha a mostani hétvégén a kálmándiak mellette döntenek. Kérésünkre beszélt arról is, hogy szerinte miért támogatták többen testvérhúgát, a függetlenként induló Sasu Máriát. Szerinte közrejátszhatott ebben, hogy míg ő eddigi tevékenységével kampányolt, a PNL-közeli jelölt fűt-fát ígért a lakosságnak. A szovjetunióbeli munkatáborokba hurcoltaknak, illetve leszármazottainak segítséget ígért a kárpótlás megkapásában. Schlakter Ferenc emlékeztette falutársait, hogy előbb várják meg, ténylegesen érkezik-e pénz. Ám amennyiben valóban mégis megkezdik a kárpótlások folyósítását, nem szabad mindezt összekeverni a község vezetésével.

Amint kifejtette, a polgármesternek elsősorban a közügyekben kell dolgoznia. S azt nem is teheti meg önállóan. Mögötte egy kész csapat áll, mégpedig olyan, amely az utóbbi években felvirágoztatta Kálmándot. Az a csapat természetesen a továbbiakban is mögötte áll majd. A kilencfős helyi tanácsban ugyanis mindössze hárman PNL-ések.


A hétvégén tartották Kálmándon a választást
A hétvégén tartották Kálmándon a választást


Megkérdeztük Sütő Imrét is, aki amellett érvelt, hogy az RMDSZ-es jelöltet kell támogatniuk. Egyébként szerinte Schlakter Ferenc az esélyesebb a másféléves polgármesteri mandátumra. Arról is faggattuk, hogy mit tesz akkor, ha az NDF helyi szervezetének elnöksége nem a tulipános jelölt támogatására szólítja fel szimpatizánsait. Ugyanis kívülállóként ez nagyon is elképzelhető, hiszen óhatatlanul arra lehet következtetni a vasárnapi voksolás eredményeiből, hogy már eldőlt volna a tisztség sora, ha nem indít nagy meglepetésre önálló jelöltet az NDF. Mindenképpen arra kéri majd a helyi NDF-szervezet vezetőségét, hogy támogassák a jelenlegi alpolgármestert. Lehetetlennek tartja, hogy a független jelöltre való voksolás mellett döntsön az elnökség, így érdemben nem is válaszolhatott erre a feltevésünkre.

Maradnak tehát a kérdőjelek a hétvégéig, hogy az elmúlt időszak szemmel látható eredményeit értékeli-e a kálmándi lakosság, avagy hisz az ígérgetéseknek. Annyi bizonyos egyelőre, hogy vasárnap eldől, ki vezeti a csonka mandátum alatt a község ügyeit: a tanácstagok támogatását nem élvező független, avagy az azt élvező tulipános jelölt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: