2019-12-18 12:48:34• hírek • Bede Emőke

Tessék mosolyogni: testkamerával látták el a Helyi Rendőrség munkatársait

Még az októberi tanácsülés során hagyták jóvá a Helyi Tanács tagjai 2019-es költségvetés azon kiigazítását, melynek köszönhetően december 17-én testkamerával látták el a Helyi Rendőrség munkatársait.

Az egyenruhásokat a beruházásnak köszönhetően olyan hangot és képet is rögzítő eszközökkel, azaz testkamerákkal szerelték fel, melyek által úgy a hatósági túlkapások, mint az egyenruhások elleni verbális vagy fizikai erőszak mértékét csökkenteni lehet. E célra a Helyi Tanács 40 ezer lejt hagyott jóvá, s december közepére meg is érkezett a húsz darab testkamera.
 

A készülékek rögzíthetik majd a közterületen végzett rutinellenőrzéseket, a járművek ellenőrzését, s jó esetben bűncselekményekre is fényt deríthetnek e kütyük által. Mivel ezeket a testkamerákat többnyire közterületen fogják használni, ezért a levideózott állampolgárok beleegyezésére nincs szükség, ugyanakkor az egyenruhások minden alkalommal felhívják majd az érintett személy figyelmét, hogy róla képet és hangot rögzítő felvétel készül.


„Folytatjuk a helyi rendőrség felszereltségének a korszerűsítését. Ezen kamerák használata garancia arra, hogy a járőrök a törvény szellemében járnak el, ugyanakkor segíti a munkájukat is.” – nyilatkozta Kereskényi Gábor polgármester.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: