2009-09-23 14:20:28• hírek • Parajdi Andrea

Tervezik a harmadik hidat

Aláírta a harmadik híd tervezésére a szerződést a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a közbeszerzési eljáráson nyertesként kikerült vállalat. Több mint 2 millió lejből készülnek el a szükséges tanulmányok.

Hamarosan elkezdődik a harmadik híd terveinek kidolgozása. A dokumentumokat a nyertes cég két fázisban fogja elkészíteni. Jövő év márciusára kész lesz a szükséges városrendezési terv, illetve a megvalósíthatósági tanulmány.

Második fázisban készítik el a technikai terveket, amely egy jóval összetettebb munkavégzést igényel. -Ezekkel a tervekkel még addig várhatunk, amíg lesz finanszírozás a harmadik hídra, mert tulajdonképpen csak a kivitelezés előtt szükségesek a technikai dokumentációk - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Ilyés Gyula, polgármester, aki már azt is komoly előrelépésnek tartja, hogy hamarosan a harmadik hídnak már lesz legalább egy alaptanulmánya.

A jelenlegi helyzet szerint jövőre bizonyára nem kap kormánytámogatást a hídépítésre Szatmárnémeti - ezt ugyanis Emil Boc miniszterelnök és Radu Berceanu szállításügyi miniszter július végi látogatásuk alkalmával jelentették ki, amikor is ígéretet tettek arra, hogy Szatmárnémeti körgyűrűjére 2010-ben elkülönítenek egy nagyobb összeget.

„Szatmárnémetiben akkor kezdődhet el a harmadik híd építése, ha a város hitelhez folyamodik"-véli a polgármester, aki szerint arra hiába várunk, hogy a kormány pénzt utaljon a beruházás elkezdéséhez.

-Szatmárnémetinek meg lenne a képessége arra, hogy egy 10-12 millió eurós hitelt megbírjon, azonban ez nem csak rajtunk múlik, ugyanis országos szinten létezik egy olyan hitellimit, amelyet nem léphet túl Románia, a közadósság csak bizonyos összegek alatt megengedett. Kérdés az, hogyha kölcsönt kérvényeznénk, jóváhagynák-e, hogy felvegyünk ekkora összeget? - vázolja Ilyés a hitelezési feltételeket, azonban azt megjegyzi bármilyen kritériumok is legyenek, annyi biztos, hogy jelenleg csak hitelfelvételből lehetne hozzálátni a híd építéséhez, aztán pedig kérelmezni lehetne bizonyos összegű kormánytámogatást is a befejezéséhez. Hitelezni jövőre biztos nem fog a város.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: