2013-03-19 16:17:32• hírek • Szatmár.ro

Tervezd meg a 12. PMN logóját!

A szervezők pályázatot hirdettek a 12. Partiumi Magyar Napok logójának megtervezésére:

Eddig mindig mi magunk terveztük meg a Partiumi Magyar Napok logóját, de most úgy érezzük, hogy rajtatok a sor. Minden évben másfajta a logó, de a tizenkettes szám megérdemli a nagyobb odafigyelést, s a nagyobb kreativitást. Néhány támpont a tervezéshez: a Partiumi Magyar napok Szatmár megye legnagyobb rendezvénye és tagadhatatlanul rendelkezik magyar hagyományőrző jelleggel, így a motívum- és színvilága is ehhez kellene, illeszkedjen.

Elvárásaink közé tartozik az is, hogy valamilyen formában jelenítsétek meg a PMN logóban a 12-es számot. Beküldési határidő április 15. 20 óra, amelyet követően két hét áll a versenyzők rendelkezésére, hogy a PMN facebook oldalára feltett pályamunkákra minél több szavazatot szerezzenek lájk formájában.

Ez adja majd a végső eredmény 49 százalékát. A maradék, de igen fontos 51 százalékot a PMN szervezői és grafikusok/dizájnerek alkotta csapat adja majd meg. Döntetlen esetén a dizájnerek szava számít majd annak, így az a pályamunka nyer, amely náluk nagyobb pontot kapott. A döntőbírók nevei a beküldési határidőig titkos.

A logók jpg és psd/cdr formátumban kellene befussanak a partiuminapok@gmail. com e-mail címre a pályázó adataival és elérhetőségével. S hogy mire számíthat a nyertes? 250 eurós elismerésre, valamint arra, hogy a logója felkerül a plakátokra és minden láthatósági felületre, ahol a tizenkettedik Partiumi Magyar Napokat reklámozzuk majd.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: