2016-03-10 13:44:25• hírek • MTI

Terrorista a menekültek között?

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista fegyvereseit és a Charlie Hebdo francia szatirikus lap szerkesztősége ellen tavaly elkövetett terrorista merényletet éltette az a huszonkét éves szomáliai imám, akit az olasz hatóságok egy menekülttáborban vettek őrizetbe szerdán.

Angelino Alfano olasz belügyminiszter bejelentése szerint a szomáliai állampolgárt azonnali hatállyal kiutasítják Olaszországból. A novemberi párizsi merényleteket követően bevezetett terrorellenes rendkívüli intézkedések értelmében az olasz nemzetbiztonság veszélyeztetésével gyanúsított személyek kiutasításához bírósági eljárás sem szükséges. Elég a belügyminiszter rendelete.

A szomáliai férfi menekültként érkezett Olaszországba, és a Molise tartományban működő egyik befogadóállomáson helyezték el, ahol imámnak jelentkezett. Az olasz hatóságok az utóbbi három hónapban rejtett kamerákkal figyelték tevékenységét, és kiderült, hogy vallási vezetőként, a tábor muzulmán tagjainak mondott beszédeiben a szomáliai az Iszlám Állam terrorakcióit éltette, közöttük a Charlie Hebdo elleni merényletet, amelyben tavaly januárban tizenketten haltak meg. Videofelvételeket is mutatott híveinek dzsihadista fegyveresek akcióival.

Társainak a szomáliai férfi azt mesélte, hogy amint megkapja Olaszországban a menekült státust, Szíriába utazik és az Iszlám Államhoz csatlakozik, majd visszatér Rómába és terrortámadást hajt végre egy pályaudvaron.

Az imámot a terrorizmusellenes olasz nyomozó-igazgatóság (Digos) emberei vették őrizetbe.

Év eleje óta hetven bevándorlót utasítottak ki Olaszországból, mivel a nemzetbiztonság veszélyeztetésével és a terrorizmus pártolásával gyanúsították őket. Volt közöttük már évek óta az országban élő migráns is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: