2010-08-12 16:04:32• hírek • Szatmár.ro

Természetes energiákat használna az önkormányzat

Megújuló energiákkal csökkentené az üvegház-hatást Ilyés.

A Szatmárnémeti Tanács csütörtöki ülésén megszavazta Ilyés Gyula kezdeményezését, miszerint a Polgármesteri Hivatal csatlakozzon a Polgármesterek Szövetsége elnevezésű nemzetközi szervezethez. A csoportosulás célja, hogy visszaszorítsa az energiafogyasztást, illetve hasznosítsa az olyan energiákat, amelyeket a természet ''szolgáltat''.

Ilyés Gyula sajtótájékoztatóján elmondta, Szatmárnémetiben két energiaforrás is van, amit ki lehetne használni: az egyik a napfény, a másik pedig a termálvíz. Egy elképzelés szerint a vizet fűtésre lehetne használni, ezzel lehetne fűteni közintézményeket, így csökkentve a kiadásokat.

A másik elképzelés a napenergia hasznosítása lenne. A polgármester szerint a most bezárásra kerülő szeméttelepen napkollektorokat lehetne felállítani, a begyűjtött napenergia pedig akár iskolák és közintézmények áramellátását biztosíthatná. Az Udvari úti szeméttelep területe amúgy is kihasználatlan lesz a végleges bezárást követően, legalábbis a következő 15 évben oda sem építeni, sem ültetni nem lehet majd semmit.


Természetes energiaforrások láthatnák el a közintézményeket
Természetes energiaforrásokkal láthatnák el a közintézményeket


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: