2012-03-31 13:49:31• hírek • MTI

Terjeszkedne Romániában az OTP Bank

Az OTP Bank továbbra is bankvásárlás révén növelné piaci részesedését Romániában annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban több ilyen irányú tárgyalás is meghiúsult a magyar pénzintézet és más romániai bankok között - erről Wolf László, a magyar bank vezérigazgató-helyettese nyilatkozott a román sajtónak.

A Bursa és a Capital című román gazdasági újságok által pénteken idézett bankvezető szerint az OTP nem mondott le arról a tervéről, hogy egy másik romániai pénzintézetet megvásároljon annak ellenére, hogy az RBS és a Banca Carpatica akvizíciójára irányuló tárgyalások sikertelenül végződtek. Wolf szerint ez annak tulajdonítható, hogy a két bank tulajdonosai „túlértékelték az eladási árat".

Az OTP olyan bankot szeretne venni, amelynek alacsony a refinanszírozási igénye, fizetőképes ügyfelekkel rendelkezik, amit nagyon nehéz találni - mondta Wolf. Leszögezte: most nem folytatnak tárgyalásokat senkivel egy esetleges akvizícióról, de nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az év második felében újból tárgyalóasztalhoz ülnek.

A Bursa szerint az OTP korábban csak nagyobb bankot lett volna hajlandó felvásárolni, de most a vezérigazgató-helyettes nyilatkozata szerint készek egy kisebb pénzintézet akvizíciójára is, amennyiben ez jó minőségű, és ezáltal növelhetné az OTP piaci részesedését Romániában.

Wolf kijelentette: azért szeretnének terjeszkedni Romániában, mert az ország gazdasága nagy, amely növekedési potenciállal rendelkezik, az OTP pedig viszonylag kis piaci részesedéssel rendelkezik Romániában.

Az OTP Bank Románia 2011-ben 13 millió lej (2,97 millió euró) adózás utáni nyereséget ért el.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: