2011-01-26 16:46:17• hírek • Szatmar.ro

Terítéken a bicikliutak

Nem újkeletű a téma, azonban az újabb pályázati lehetőségek révén ismét előtérbe került a bicikliutak kiépítése.

Mint arról már beszámoltunk, a város vezetése egy olyan Európai Uniós projektet pályázott meg a szomszédos, magyarországi településekkel, amelynek révén Szatmárnémetiből Fehérgyarmatig építenek ki a Szamos töltésén egy bicikliutat. Ilyés Gyula polgármester elmondása szerint ennek kialakítás sínen van, a napokban írják ki ennek tenderjét.

Egy másik elképzelés alapján az Ócska Piactól a Sárerdőig hoznának létre egy hozzávetőleges 8 kilométeres kerékpárutat a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium támogatásával. A zöld alapból kiírt finanszírozási program a hosszabb távú bicikliutakra irányoz elő támogatást, így például a belvárosban, illetve más kisebb rövid távon nem valósítható meg belőle hasonló útfelület. Az elöljáró elmondása alapján ebből az összegből szintén nem valósítható meg a már létező utakon történő biciklisávok felfestése. Amennyiben azonban az említett pályázat sikeres lesz, a Megyei Tanácsnak lehetősége lesz ezt továbbépíteni a Sárerdőtől Mikoláig.

A technikai tervek ehhez megvannak, már csak jogi jellegűek, mivel erdős-, illetve a város vízkútjaink területeit érinti.
A polgármesteri hivatalba ugyanakkor több építőjellegű terv is le van téve annak érdekében, hogy a városban kétkerekűvel történő közlekedést elősegítsék. A már létező bicikliutak modernizálását, valamint újak kialakítását érintő megoldások ezek, amelyekből ebben az évben igyekszünk minél többet megvalósítani - fogalmazott a polgármester.


Az Ócska piactól a Sárerdőig vezethet a bicikliút
Az Ócska piactól a Sárerdőig vezethet a bicikliút


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: