2012-12-05 13:16:03• hírek • Kocsis Zoltán

Térfigyelő rendszer vigyázza Pusztadaróc biztonságát

Szatmár megyében első határ menti településként Pusztadarócon helyeztek üzembe olyan térfigyelő rendszert, amelytől elsősorban a közbiztonság növekedését és a balesetek számának csökkenését remélik a szakemberek. Pataki Csaba elmondta, heteken belül további négy faluban is elkészül a rendszer.

„Tavasszal, még alprefektusként és a Megyei Területi Közrendészeti Hatóság tagjaként szembesültem azzal az igénnyel, hogy a községekben térfigyelő rendszereket kellene kiépíteni. Tudtam, hogy ez Magyarországon már működik, ezért kapcsolatba léptem ottani cégekkel", mesélte Pataki Csaba, az RMDSZ szenátorjelöltje a kezdeményezés hátterét.

A Regionális Fejlesztési Igazgatóság korábbi igazgatója így talált rá az EU-SEC Holding biztonságtechnikai cégre, amely felajánlotta: öt községnek odaadományozza a szükséges berendezéseket. Constantin Talossal, a Szatmár Megyei Rendőrség főparancsnokával tárgyalva jelölték ki azokat a stratégiai fontosságú településeket, amelyekben ezeket felszerelik.

Pusztadarócon volt a legkisebb távolság a kamerák és a központ között, ezért itt készült el legelőbb a rendszer. „A lakosság és a polgármesteri hivatal nevében köszönöm Pataki Csabának és a magyar cégnek, hogy kiépülhetett ez a térfigyelő rendszer. Reményeink szerint ez tovább növeli a közbiztonságot településünkön és mivel az utat is pásztázza, a balesetek számának csökkenését is reméljük tőle", fogalmazott Gaman Mihály. A polgármester elmagyarázta, hogy a kamerák szemmel tartják az iskola, az óvoda, a sportterem, a polgármesteri hivatal környékét, ahol több üzlet és bár is található. Ebben az övezetben található továbbá a Lázári és Atya felé vezető útkereszteződés valamint az országba érkező közúti forgalom is itt halad el.

Gaman Mihály, Pataki Csaba és Gnandt Attila

Gnandt Attila, az EU-SEC Holding képviselője elmagyarázta, hogy minden községben négy-négy kamerát szerelnek fel. Ezek mozgásérzékelővel vannak felszerelve, tehát csak akkor lépnek működésbe, ha mozgást érzékelnek. A rögzített felvételeket elmenti, az 500 gigás merevlemez két-három hétig tárolja az információkat (annak függvényében, hogy az érzékelt mozgás mekkora mennyiségű felvételt eredményez), amit szükség esetében a rendőrség vissza tud nézni.

Hasonló rendszer kiépítése folyamatban van további négy községben, Halmiban, Mikolában, Csanáloson és Lázáriban is. „Mind a négy községben jelentős a tranzitforgalom, ezért esett rájuk a választás", magyarázta Pataki.

A kezdeményezés azért egyedi, mert Szatmár megyében eddig csak városok (Szatmárnémeti, Nagykároly, Sárközújlak és Avasfelsőfalu) tett lépéseket térfigyelő rendszer kiépítésére - a határ menti települések között ez az első ilyen projekt. A négy polgármesteri hivatalnak nincs más feladata, mint hogy kihelyezze a táblákat, amelyek arra figyelmeztetik az embert, hogy kamerával őrzött területen tartózkodik (ez kötelező) és hogy tanácsi határozattal elfogadja az adományt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: