2010-07-16 16:17:23• hírek • Szatmar.ro

Terepen a régészek

A Nagykárolytól 4 kilométerre elhelyezkedő őskori település már több éve szolgál lelőhelyként a régészek számára. A leletekben gazdag területre évente kijárnak az elmúlt idők tanúit feltárni kívánó szakemberek.

Jelenleg egy kolozsvári egyetemistákból álló csapat is a helyszínen tartózkodik. Nyári gyakorlatuk során alkalmuk nyílik arra, hogy szakmájukat ne csak a könyvekből, illetve az előadások látogatása során sajátítsák el, hanem betekintést nyerhessenek a terepmunkába is.

A 15 magyar tagozatú diák Molnár Zsolt vezetőtanárral, Németi János első fokú tudományos kutatóval, illetve Hágó Nándorral, a Nagykárolyi Múzeum részlegvezetőjével közösen végzik az ásatásokat.

Hágó portálunknak elmondta, jelenleg a bronzkori ottománi kultúrát tárják fel egy 10x10 méteres felületen. Edény-, illetve csontdarabokat találtak eddig, jövő héten következik ezek összeragasztása, ez után pedig a középkori temetőben is ásatásokat végeznek.

A diákok a régészeti objektumok rajzolását, anyagismeretet és az ásatás fortélyait sajátítják el a kéthetes gyakorlaton.
Az egész napi ásást délután filmvetítés és elméleti oktatás követi. A diákok a 2003-ban létesített régészeti bázison vannak elszállásolva, 2-3 és négy ágyas szobákban. Pályázatokból, illetve támogatásokból befolyó összegekből fedezik az étkeztetéssel járó kiadásokat is.


Bronz- és középkori leletek után kutatnak megyénkben (illusztráció)
Bronz- és középkori leletek után kutatnak megyénkben (illusztráció)


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: