2008-11-24 10:26:19• hírek • Czinzel László

Templomszentelés Szamosdarán

Vasárnap délután a belső felújítás befejezése alkalmából hálaadó istentiszteletet tartottak a szamosdarai református templomban.

Nt. Sipos Miklós, a Szatmári Református Egyházmegye esperese igehirdetésében azt emelte ki: a mai rohanó világban, a pénzügyi és lelki válság közepette rendkívül fontos, hogy egy közösség tagjai egybegyűljenek hasonló örömteljes eseményeken.

Szamosdara rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban, viszont ennél sokkal fontosabb az, hogy a jelenlévők egy nagy családba tartoznak, és a közösségi szellem tetten érhető ezen a településen. A helyi lelkész köszöntője után elsősorban Erdei D. Istvánnak, az RMDSZ parlamenti képviselőjének mondott köszönetet: Versényi István kiemelte, hogy a politikus sokat segített a felújításra benyújtott pályázat összeállításában.

Rajta kívül Günthner Tibor szenátorjelölt volt még jelen az istentiszteleten. A templomfelújításban nagy szerepet vállaltak a hívek: a közadakozás mellett munkával is segítettek. Az ünnepség a helyi gyermekek műsorával ért véget: őket Pelle Ágnes és Katócz irma készítette fel, Csorvási Szabolcs hangszeres kísérettel segédkezett.

Templomszentelés Szamosdarán

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: