2013-06-20 16:53:10• hírek • Szatmar.ro

Búcsú Krasznabélteken és Lázáriban

A krasznabélteki római katolikus templom
A krasznabélteki római katolikus templom

Szent László Király ünnepén, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye három pontján tartanak búcsút.

I. Szent László Lengyelországban született, 1046. június 27 én, I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő második fiaként. Árpád-házi magyar király volt 1077-1095 között. Bátyja, I. Géza után lépett a trónra, utóda pedig Könyves Kálmán volt.

Királyként roppant szigorú, de igazságos, törvényalkotó, melynek eredményeként megszilárdult a magántulajdon védelme az országban. Uralkodása idején Magyarország, fennállása óta először, képes volt a hódításra. 1091-ben elfoglalta Horvátországot, miután beavatkozott az ottani belviszályokba.

Erősen keresztény hitű, bátor, harcias király volt. Az ő uralkodása alatt avatták  az első magyarországi szenteket: Gellért püspök, I. István, Szent Imre, András és Benedek remeték. Előbb Somogyváron, majd 1106-ban Váradon helyezték örök nyugalomra véglegesen, az általa alapított régi Székesegyházban, mely akkor a nagyváradi várban volt. Őt magát 1192-ben avatták szentté.

Szent László  Király ünnepén, június 27-én csütörtökön Krasznabélteken, Lázáriban és Nagysomkúton lesz búcsú. Krasznabélteken délelőtt tizenegy órától, az egyházmegye két aranymisés papjának, Ft. Feigi György csomaközi plébános és Ft. Ardai Attila kanonok a koncelebrálásával tartják a búcsúmisét. Szintén csütörtökön, tizenegy órától, Lázáriban Ft. Teffenhart István józsefházi plébános szentbeszédével lesz még ünnepibb a közösség búcsúja.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: