2010-05-13 19:41:17• hírek • Szatmár.ro

Templombúcsú Csedregben

Krisztus Urunk Mennybemenetele napján tartották a csedregi görög-katolikus templom búcsúünnepét.

Igen szép számban gyűltek egybe ismét a hívek a csedregi görög-katolikus templom búcsúünnepén, csütörtökön. A szent liturgia főcelebránsa Kozsán István, mikolai parókus volt, a körmenetet követően pedig Harangozó József, ugocsai főesperes, kanonok is beszédet mondott. Mindketten kiemelték azt: Csedregben nagy veszélyt jelentenek a különféle szekták, ezért fokozottan oda kell figyelni tevékenységükre, össze kell fogni az anyaszentegyház egységét fenyegető szemfényvesztő pratktikákkal szemben.

Az utóbbi időben az 562 lelkes csedregi görög-katolikus gyülekezetben divattá vált a „kitérés", elsősorban a roma nemzetiségű hívek térnek át román pünkösdista vallásra. Mindkét pap kihangsúlyozta: nem igaz ember az, aki valódi hitét elhagyja.
A csedregi búcsún résztvevő hivatalosságok ünnepi ebéden vettek ezután részt, amelyet az egyházközség asszonyai készítettek. A csedregi templombúcsú nagy ünnepnek számít a környéken. A településen ezen a napon oktatási szünet van az iskolában.


Görög katolikus templombúcsú
Görög katolikus templombúcsú


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: