2013-05-24 12:51:45• hírek • Póti Orsolya

Telt ház előtt játszottak a filharmonikusok

Május 23-án híres mozifilmek zenéi csendültek fel a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniában Shinya Ozaki japán karmester vezénylésével.

A szatmári filharmónia koncertjei közül az évadnyitó és évadzáró szimfonikus koncertek mellett talán a filmzene koncert örvend a legnagyobb látogatottságnak, amely már évek óta megrendezésre kerül Shinya Ozaki karmester irányításával. Május 23-án is telt ház fogadta a zenekart: a páholyban néhány fiatal a földön ülve követte figyelemmel a műsort.

A csütörtök esti koncert az Operaház fantomja című amerikai-angol musical népszerű dalával vette kezdetét, majd felcsendült a Moon River, ezt követően pedig Anderson A Trumpeter's Lullaby című dalát hallhattuk, melynek szólistája Higyed János Bence, az Aurel Popp Művészeti Líceum trombita szakos diákja volt.

A továbbiakban elhangzott a „007-es ügynök" nyitódala, melynek szerzője Monty Norman, majd Alan Menknek „A Whole New World" című dalát játszotta a zenekar és felcsendült az Evita című híres amerikai musical egyik közismert dallama is.

A szünet után a Csillagok háborúja című filmből a Birodalmi induló (Imperial March) csendült fel, majd szintén egy John Williams-remekművet hallgathatott a közönség. A zenekar mint minden évben, idén is előadta a Gladiátor, a Rózsaszín párduc és Jurassic Park című mozifilmek közismert zenéit, elhangzott egy Morricone-filmzene és a Superman című akció-sci-fi zenéje is.

A jövőhéten, május 30-án, csütörtök este18.30 órától kerül sor a szatmári filharmonikusok évadzáró koncertjére, amelynek keretében Rachmaninov, Bruch és Csajkovszkij-darabokat hallgathatnak az érdeklődők.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: