2010-03-29 18:26:24• hírek • Szatmar.ro

Teljesítették a tervet a tőrözők

Nyolc vívó valamint az első csapat jutott az őszi második fordulóba.

A hétvégén Bukarestben került megrendezésre a felnőtt férfi tőrözők országos bajnokságának első fordulója, amelyen Lengyel Éva és File Attila vezetésével a Szatmárnémeti Sportklub versenyzői is részt vettek. Nem is rosszul, mivel az előzetes terveket megvalósították, sőt, egyéniben fölül is múlták.

Az előzetes elvárások szerint ugyanis a két szakember legkevesebb hat tőrözőt várt a legjobb 32 közé, ami automatikus továbbjutás jelent az őszi második fordulóba, amire Predealon kerül majd sor. Nos, ehhez képest a tíz főt számláló delegációból nyolcan is beverekedték magukat a második fordulóra: Vlad Baloş az 5., Teofil Moisuc a 6., Alexandru Ardelean a 17., Muresán István a 18., Tűzhányi Gerard a 19., Caius Trenea a 20., Bogdan Dascălu a 27., Alexandru Târgovăţu pedig a 32. helyen végzett. Egyedül File Szabolcs és Sebastian Flusus marad le a predeali utazásról.

Csapatban az egyértelmű az volt, hogy a Tűzhányi, Trenea, Moisuc, Baloş és Muresán alkotta egyes egység kvalifikálja magát a második fordulóra, ami végül sikerült, mivel a gárda Steaua és a Temesvár mögött a harmadik helyen végzett. A rendkívül fiatal Ardelean, Târgovăţu, File, Flucuş és Dascălu összetételű kettes számú csapat tagjai számára igazából csak a tapasztalatszerzés volt a cél.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: