2016-12-07 08:01:23• hírek • Szatmár.ro

Teljesen megtelt a tér a Ghymes és az Irigy Hónaljmirigy koncertjére

Képek: Balog Zsolt és Nagy Róbert
Képek: Balog Zsolt és Nagy Róbert

Fagyos időben, de lelkesen várta a tömeg a Mikulás-nap koncertjeit kedd délután az új főtéren található rendezvénytéren. Előbb a Ghymes zenekar teremtett karácsonyi hangulatot erős szatmári támogatással, majd az Irigy Hónaljmirigy félőrültjei énekeltették meg a közönséget.

A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés és a City Rádió idén is megrendezte a hagyományos Mikulás-napot, amely már a reggeli órákban elkezdődött. Igaz, akkor még csak a város egyik pékségében dolgoztak a szorgos kezecskék, hogy mézeskalácsot süssenek, jótékony célból. Az ovisok-kisiskolások által készített édességeket pedig az új főtéren adták el az önkéntesek, a bevételből pedig a Máltai Szeretetszolgálat programjait támogatják.

Délben szintén ovisok és iskolások léptek színpadra adventi-karácsonyi dalokkal, majd este jöttek a koncertek.

Elsőként a Ghymes zenekar lépett fel, ők is karácsonyi hangulatot teremtettek. A koncert különlegessége volt, hogy közreműködött a Református Gimnázium és a Református Lelkészek Kórusa, Higyed Gyöngyi karnagy irányításával. Ezt követően Kereskényi Gábor polgármester és Magyar Lóránd városi tanácsos köszöntötték az egybegyűlteket.

A hangulat az Irigy Hónaljmirigy koncertje idején hágott a tetőfokára, a félőrült zenészek megnevettették, megénekeltették a szatmári közönséget. Szokásukhoz híven minden dalhoz új jelmezbe bújtak és egy-egy új sztárt idéztek meg - tetemes iróniával fűszerezve.

A rendezvénygödörben és környékén hatalmas tömeg gyűlt össze, több ezer ember vett részt a Mikulás-napon.











Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: