2011-11-10 20:27:35• hírek • Kocsis Zoltán

Teljesen járható végre az út Hadadon

Nagy volt a készülődés csütörtök délután Hadadon, mert gyaníthatóan nem sok miniszter járt korábban a kissé félreeső faluban. A lakosok viszont vélhetően úgy voltak vele, itt volt már az ideje, hogy elkészüljön az az útszakasz, amelyet még 2006-ban vitt el a földcsuszamlás.

Borbély László környezetvédelmi miniszter meg is jegyezte, hogy sajnos néha a sürgősnek tartott munkák is több időbe telnek a reméltnél. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az infrastruktúra fejlesztésével talán azok is könnyebben visszatalálnak gyökereikhez, akik már eltávolodtak a községtől.

Az öt évvel ezelőtt elmosott szakaszon az elmúlt években csak nehezen tudták biztosítani a minimális közlekedést, most azonban 2,4 millió lejes ráfordítással sikerült nem csak az utat megjavítani, de a domboldalt is megerősíteni. Nem kevesebb, mint kilencven darab, egyenként tizenkét méter hosszú tartóoszlopot voltak kénytelenek a domboldalba fúrni a mindössze 250 méter hosszúságú útszakaszon.

Balogh Ferenc, Hadad község polgármestere köszönetet mondott Borbélynak valamint Csehi Árpádnak, a Szatmár Megyei Tanács elnökének a földcsuszamlás által tönkretett útszakasz megjavításáért, majd bejelentette: a környezetvédelmi minisztérium támogatásával jövőre hozzálátnak Hadadnádasd és Lele falvak kanalizálási munkálatainak is.

Csehi Árpád is megkönnyebbülten nyugtázta, hogy végre elkészült az út, így pedig helyreállt az összeköttetés Szatmár és Szilágy között. Sőt, ez a kapcsolat még szorosabbá válhat, hisz jövő héten a turisztikai és fejlesztési minisztérium aláírja azt a szerződést, mely lehetővé teszi a Hadadot a Szilágy megyei Szilágyerkeddel összekötő út megépítését.

A hadadi út alapja, azaz meg kell szelidíteni a dombot

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: