2015-10-23 02:04:18• hírek • Samsungsport.hu

Teljes magyar kontingensével verte a Lech a Fiorentinát

A Lech Poznan három magyarjával kezdve verte a Fiorentinát az Európa Liga csoportkörének harmadik fordulójában.

A Lazio már a 6. percben emberhátrányba került a Rosenborg ellen hazai pályán, ennek ellenére az első félidőben az olaszok vezetést szereztek Matri révén. A szünet után Felipe Anderson duplázta meg a Lazio előnyét, de a norvégok nem adták fel, és Söderlund góljával szépítettek. A 79. percben Candreva tizenegyest rontott, de a kipattanót bevágta, így ismét két góllal vezetett a Lazio. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a hosszabbításban Söderlund is büntetőt hibázott. A G csoport másik meccsén a Dnyipro hazai pályán kapott ki a Saint-Etienne-től.

A H csoportban az első és a második helyezett játszott egymás ellen, a Lokomotiv nem bírt a Besiktassal, előbbi továbbra is első, utóbbi második. A Sporting legyőzte a Skenderbaut, első sikerével a portugál csapat egy pontra megközelítette a Besiktast.

Az I csoportban mindkét meccsen meglepetés született: a Fiorentina kikapott hazai pályán a Kádár Tamással, Lovrencsics Gergővel és Holman Dáviddal felálló Lech Poznantól. A Lech a gólnélküli első félidő után két góllal elhúzott, Lovrencsics főszerepet vállalt, az első lengyel találatnál gólpasszt adott, a másodiknál pedig az ő pontos szabadrúgásából alakult ki az a helyzet, melyből betalált a Lech. A firenzeiek Rossi révén a hosszabbításban szépítettek, majd Rebic kiállítása után 10 játékossal fejezték be a találkozót. A Basel is kikapott hazai közönsége előtt a Belenensestől, a csoportot a Basel vezeti a Lech Poznan és a szintén 4 pontos Belenenses előtt, a Fiorentina 3 ponttal utolsó.

A J csoportban az Anderlecht legyőzte a Tottenhamet, míg a Monaco a Qarabag ellen nyert, az L-ben a Bundesligában szenvedő Augsburg az AZ Alkmaar otthonából hozta el a három pontot, míg a Partizan az Athletic Bilbao ellen szenvedett vereséget.

A Nikolics Nemanjával felálló Legia Warszawa döntetlent játszott az FC Bruges csapatával, a lengyel góllövőlistát 15 találattal vezető csatárt a 76. percben lecserélték.

A kapus Bogdán Ádámot is foglalkoztató FC Liverpool meglepetésre csak 1-1-et ért el a 36. perctől tíz emberrel küzdő Rubin Kazany ellen, a magyar hálóőr a cserepadról nézte végig a találkozót.

Vanczák Vilmos csapata, a svájci Sion elhozta a három pontot Bordeaux-ból, a magyar légiós nem lépett pályára.

Európa Liga, csoportkör, 3. forduló:

A csoport:
Molde (norvég)-Celtic Glasgow (skót) 3-1 (2-0)
Fenerbahce (török)-Ajax Amsterdam (holland) 1-0 (0-0)
Az állás: 1. Molde 7 pont, 2. Fenerbahce 4, 3. Ajax 2 (3-4), 4. Celtic 2 (5-7)

B csoport:
FC Liverpool (angol)-Rubin Kazany (orosz) 1-1 (1-1)
Girondins Bordeaux (francia)-Sion (svájci) 0-1 (0-1)
Az állás: 1. Sion 7, 2. Liverpool 3, 3. Kazany 2 (2-3), 4. Bordeaux 2 (1-2)

C csoport:
PAOK (görög)-FC Krasznodar (orosz) 0-0
korábban:
Qäbälä (azeri)-Borussia Dortmund (német) 1-3 (0-2)
Az állás: 1. Dortmund 7, 2. Krasznodar 4, 3. PAOK 3, 4. Qäbälä 1

D csoport:
Legia Warszawa (lengyel)-FC Bruges (belga) 1-1 (0-1) 
Midtjylland (dán)-Napoli (olasz) 1-4 (1-3)
Az állás: 1. Napoli 9, 2. Midtjylland 6, 3. Legia 1 (1-4), 4. Bruges 1 (2-9)

E csoport:
Villarreal (spanyol)-Dinamo Minszk (fehérorosz) 4-0 (2-0)
Rapid Wien (osztrák)-Viktoria Plzen (cseh) 3-2 (1-1)
Az állás: 1. Rapid Wien 9, 2. Villarreal 6, 3. Plzen 3, 4. Dinamo Minszk 0

F csoport:
Braga (portugál)-Olympique Marseille (francia) 3-2 (0-0)
Slovan Liberec (cseh)-Groningen (holland) 1-1 (0-0)
Az állás: 1. Braga 9, 2. Liberec 4, 3. Marseille 3, 4. Groningen 1

G csoport:
Lazio (olasz)-Rosenborg (norvég) 3-1 (1-0)
Dnyipro (ukrán) - Saint-Étienne (francia) 0-1 (0-1)
Az állás: 1. Lazio 7 pont, 2. Saint-Etienne 4 (5-5), 3. Dnyipro 4 (2-2), 4. Rosenborg 1

H csoport:
Lokomotiv Moszkva (orosz)-Besiktas (török) 1-1 (0-0)
Sporting Lisboa (portugál)-Skënderbeu (albán) 5-1 (2-0)
Az állás: 1. Lokomotiv Moszkva 7 pont 2. Besiktas 5, 3. Sporting 4, 4. Skënderbeu 0

I csoport:
Basel (svájci)-Belenenses (portugál) 1-2 (1-2)
Fiorentina (olasz)-Lech Poznan (lengyel) 1-2 (0-0)
Az állás: 1. Basel 6 pont, 2. Lech Poznan 4 (2-3), 3. Belenenses 4 (2-5), 4. Fiorentina 3

J csoport:
AS Monaco (francia)-Karabag (azeri) 1-0 (0-0)
Anderlecht (belga)-Tottenham Hotspur (angol) 2-1 (1-1)
Az állás: 1. Monaco 5 pont, 2. Tottenham Hotspur 4 (5-4), 3. Anderlecht 4 (3-3), Karabag 3

K csoport:
FC Schalke 04 (német)-Sparta Praha (cseh) 2-2 (1-0)
APOEL (ciprusi)-Aszterasz Tripolisz (görög) 2-1 (1-1)
Az állás: 1. Schalke 04 7 pont, 2. Sparta Praha 5, 3. APOEL 3, 4. Aszterasz 1 

L csoport:
AZ Alkmaar (holland)-FC Augsburg (német) 0-1 (0-1)
Partizan Beograd (szerb)-Athletic Bilbao (spanyol) 0-2 (0-1)
Az állás: 1. Athletic Bilbao 6 pont (6-3), 2. Partizan Beograd 6 (6-5), 3. AZ Alkmaar 3 (4-5), 4. Augsburg 3 (3-6)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: