2010-07-19 15:25:51• hírek • Szatmar.ro

Teljes felújításra szorul a színházunk is

A szatmárnémeti Északi Színház épületének külseje csakúgy, mint belseje felújításra szorul. Felújításához rengeteg pénzre lenne szükség, ugyanakkor gondot okozna a két társulat fellépésének biztosítása is a hosszú ideig tartó munkálatok idejére.

A szatmárnémeti színházon legutóbb 2001-ben végeztek felújítási munkálatokat, mivel akkor leszakadt a plafonból egy darab. A közönség nagy csodálatát kiváltó óriási csillárt is ekkor távolították el, mivel veszélyesnek ítélték meg, ugyanakkor lezárták a második emeletet is, az úgynevezett kakasülőt, illetve megerősítették a páholyokat.

A tulajdonképpeni nagyobb javításokat azonban csupán 1977-ben eszközöltek az 1892-ben átadott színházon.
Az eltelt harminc év alatt annyira megromlott az épület állapota, hogy az teljes felújítást igényel, a pincétől a padlásig, tudtuk meg Stier Péter igazgatótól. A polgármesteri hivatal a költségek előteremtése érdekében egy integrált Európai Uniós projektre pályázott. Ennek kulturális része a szóban forgó színházat érintené.

A javításokkal egyetemben a víz, gáz, illetve fűtésrendszert is felújítanák, hiszen ezek mára már teljesen elévültek. A fűtés, akárcsak az Ács Alajos stúdióterem esetében, gőzzel történik, ami igen költséges eljárás, helyette modern rendszert szerelnének be, amivel a költségek is csökkennének. Az épület alapjának megerősítésére is szükség van, hiszen a 118 éve épült színház helyenként már süllyed.

Az Erdélyszerte a jó akusztikájáról ismert teremben a hang és fénytechnika is megújul majd, illetve videórendszerrel látják el és visszaállítják a hetvenes években megszüntetett forgószínpadot.
A színházigazgató elmondta, megpróbálnak mindent az eredeti állapotba visszaállítani, természetesen korszerűsítve. A páholyokat megerősítik, a székeket kicserélik, az öltözőket és az illemhelyeket is modernizálják. Jelenleg lázasan folynak a felmérések annak érdekében, hogy minél jobban visszahozzák a kulturális intézmény eredeti fényét.

Az egyik legnagyobb problémát a helyhiány okozza azonban, hiszen a múlt század elején még modernnek számító színház mára már kinőtte magát, raktárhelyisége például nem is elég a díszletek tárolására.


A színház külső, illetve belső felújítására is szükség van.
A színház külső, illetve belső felújítására is szükség van.


A vezetőség azt is kilátásba helyezte, hogy külső helyiségekben tárolják ezeket, azonban jelenleg még kérdéses, hogy hol találhatnának erre a célra alkalmasat. A következő évad valószínűleg még a jelenlegi épületben lesz lebonyolítva, azonban már azon kell gondolkodni, hogy hova költöztetjük ideiglenesen az előadásokat a felújítások alatt - mondta Stier.
Az egyik megoldás lehet a Szakszervezetek Művelődési Háza, illetve az egykori Luceafarul mozi épülete.

Utóbbi esetében a városvezetés egy kulturális központ létrehozását fontolgatja, ahol a színház is helyet kapna. Annyi azonban bizonyos, hogy a költözés ideje alatt több stúdió-előadást tartanak majd.

Arra a kérdésünkre, miben változik, változik-e egyáltalán valami a színház életében amiatt, hogy a megyei tanácstól átkerült a helyi tanácshoz, az igazgató elmondta, nem valószínű, hogy nagy változások következnének. Logikusnak tűnik a döntés, hiszen maga az épület az eddigiekben is a Szatmárnémeti Helyi Tanácsához tartozott, ők is támogatták az intézményt, s az elkövetkezőkben pedig minden bizonnyal továbbra is élvezik majd a megyei tanács támogatását is.


A páholyokat is megerősítését a munkálatok során
A páholyokat is megerősítik a munkálatok során.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: