2008-02-01 20:48:45• hírek • Szatmar.ro

Farsangoztak a napközisek

 A Guliver és a 33-as Napközik kisgyerekei közösen ünnepelték a farsangot.

A Guliver és a 33-as Napközik közös szervezése révén jött létre a péntek délután megtartott farsangi bál. Az ünnepség megvalósításához a szatmárnémeti RMDSZ, a Szatmar.ro, a Fastus és a Profi Constructii cégek is hozzájárultak.

A két napközi a hagyományőrzés szellemében kötött partnerséget egymással. Korábban már ugyancsak együtt szerveztek meg egy Mikulásváró ünnepséget, s a mostani farsangi bál a két tanintézmény közötti jó együttműködés újabb eredménye.

Az ünnepségen körülbelül negyven napközis öltözött jelmezbe, a kreativitásnak nem volt határa, ugyanis láthattunk meseszereplőket, valódi hősöket, de hétköznapi szakmákat űző mesterembereket is szép szmmal. A kisgyerekek farsangi énekekkel és versekkel kedveskedtek a vendégseregnek, s műsorukkal a farsangi hagyományokhoz hűen a hideg, gonosz tél elűzésén munkálkodtak. A napköziseken kívül a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont negyedik osztályos diákjai is előadtak egy verses-zenés műsort, valamint az Egri Csodaszarvas Néptáncegyüttes is fellépett.

 
 
 


 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: