2008-12-13 17:16:25• hírek • Szatmár.ro

Teleki és Bem találkozására emlékeztek

Az Ady Endre Társaság szombaton megemlékezést szervezett Teleki Sándor és Bem József találkozásának 160. évfordulója alkalmából. A rendezvény rendkívül változatos programokat kínált a résztvevőknek.

A megemlékezés délelőtt 10 órakor kezdődött a Kossuth-kertben. Innen indultak a szentjobbi lovashuszárok és a Magyar Hagyományőr Világszövetség huszárai a kálmándi fúvószenekarral. A résztvevők végig kísérték őket a Teleki, a Hunyadi utcán majd pedig a Nagybánya felé vezető úton az Ifjúsági Igazgatóság székhelyéig, az Ifjúsági Táborig, ahol a gyerekek maguk is felpattanhattak a gyönyörű paripákra.

Ezt követően, 11 órakor közös imára került sor a magyar nemzet megújulásáért, majd pedig történelmi előadások sora következett. Előadásokat tartottak: Csetri Elek, kolozsvári történész, Thoroczkay Sándor történész, Kónya László történész, Bene János, a Jósa András Múzeum igazgatója.

Míg tartottak az előadások a tábor udvarán rotyogott a gulyás, a pörkölt és a forraltbor. A rendezvényen közreműködtek a Harag György Társulat színművészei is, illetve Fejér Kálmán és zenekara, akik huszárnótákat adnak elő. Mindezek után, a délutáni órákban mindeki kivonult a szabadba, hiszen mindenki a szervezők vendége volt egy tányér gulyásra, illetve pörköltre.

A lovasokat zenészek kísérték

Furcsa látvány: huszárok a híd lábánál.

A felvonulás madártávlatból

A vonulók az Ifjúsági Igazgatóság székhelye felé vették az irányt.

A gyerekek is felpattanhattak a paripákra

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: