2019-10-14 08:49:04• hírek • Bajnai Botond

Tekergett a meseösvény a Kölcseyben

Hajós Erika, a Tekergő Meseösvény Egyesület mesemondója Budapestről, két napig volt a múlt hét folyamán a Kölcsey Ferenc Főgimnázium elemi tagozatos osztályainak a vendége.

Egy mesemondó világot teremt. Belép a közönség elé, leül, és a szavak megtelnek élettel. A terem pedig csillogó tekintetekkel, mosolyokkal, döbbenetes csenddel vagy nevetéssel. Aztán egyszer csak a mese beszippantja az eleinte matató, ide-oda pillantó gyermekeket és élik a történetet, a szereplők életét, a fordulatokban gazdag eseményeket. Beszólnak, sóhajtanak, kérdeznek.

 

-,,Tudtam. Tudtam, hogy ez lesz!,, – kiáltják fel megnyugodva a gyerekek, ahogyan izgalmasan szövi a mesemondó a mese fonalát. Figyel a hallgatóságra, annak minden rezdülésére és mesél, mesél, mesél. Hiszen ezért jött.

 

Hajós Erika, a Tekergő Meseösvény Egyesület mesemondója Budapestről, két napig volt a múlt hét folyamán a Kölcsey Ferenc Főgimnázium elemi tagozatos osztályainak a vendége. Minden osztályban mesélt, mindenütt csillogó szemű gyerekek és mosolygós tanítók várták.

 

 

A kisebbekkel mondókákat is mondtak, hogy mesehalló fülüket és meselátó szemüket megnyithassák. Majd a szívük ajtaját is kitárták, hogy a mese odajusson, ahol a helye van. Aztán együtt sok világot, falvat, várost bejártak. Ismerkedtek királyokkal, mesterségekkel, szép leányokkal és öregasszonyokkal, de még Biri nénje is ott volt.

 

Meghallgatták a lábaskáról szóló történetet, jót derültek rajta, de a kis tyúk történetén is szélesre húzódtak a szájak. Végül természetesen minden jól végződött. És nemcsak a mesékben. Ráadást is kértek a gyerekek. A mesemondó pedig, akinek mindig van a tarsolyában még egy mese, előkapott egy utolsó mesét arról, hogy az Igazság hogyan szegődött a Mese mellé társnak. Így lett kerek egész ez a világ.

 

Ígérete szerint, Hajós Erika novemberben látogat el újra a Kölcseybe, további mesékkel, de amíg újra eljön, a gyerekek addig sem maradnak mesék nélkül, a Kölcseyben a tanító nénik is szívesen mesélnek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: