2017-02-16 14:31:50• hírek • Szatmár.ro

Tehetséges diák támogatására gyűjt a Rotaract

Rendhagyó jótékonysági rendezvényt tartanak február 17-én a filharmóniában, Rotaract a művészetért címmel.

Az esemény február 17-én 18 órakor kezdődik a Dinu Lipatti Filharmónia előterében. Lesz kamarazenei koncert is, a filharmónia kvartettje fog a közönség elé lépni, de a Rotaract a művészetért nem ezért lesz igazán különleges.

A szervezők meghívták ugyanis azt a karikaturista-csoportot, amelyet a szatmári Ioan de Moisa alapított és vezet. A művészek helyben készítenek majd humoros portrékat a jelentkezőkről, természetesen adományokért cserébe.

Sőt, az Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceum diákjai is ecsetet ragadnak majd, és egy-egy festményt készítenek el a rendezvény ideje alatt, amit majd szintén meg lehet vásárolni.

A Rotaract Club Egyesület a rendezvényen befolyó adományokból egy, az Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceumba járó diákot segít majd, aki ugyan nagyon tehetséges, de rossz anyagi körülmények között él, és nehézséget okoz a családja számára beszerezni a tehetsége fejlesztéséhez szükséges eszközöket.

A szervezők minden érdeklődőt és adományozót nagy szeretettel várnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: