2015-11-11 13:01:18• hírek • Szatmár.ro

Te mennyire vagy egészséges? Most megtudhatod!

Eddig több száz személy vett részt a Szakszervezetek Művelődési Házában tartott egészségügyi felmérésen.

A diabétesz világnaphoz közeledve a Szatmárnémeti Lions Club a Szatmár Megyei Tanács és a Szatmár Megyei Kórház támogatásával idén is megtartotta immár több éves múltra visszatekintő, hagyományos egészségügyi felmérését. A Szakszervezetek Művelődési Házának előterében szerda reggel 9 órától várták azokat, akik ki akarták használni az ingyenes lehetőséget. A rendezvény 17 óráig tart.

A megnyitáskor már sor kígyózott a jelentkezésnél. Elsősorban idősebb személyek jelentkeztek egészségi állapotuk felmérésére, az esetleges kockázatok meghatározására.

A résztvevők először egy űrlapot kaptak, amire felvezetik az eredményeket. Megmérték súlyukat, magasságukat, volt vércukorszint- és vérnyomásmérés és vérmintát is vettek a csinos ápolónők. Ebből a koleszterinszintet határozzák meg, ám az eredményre csütörtökig kell várni, akkor egy magánklinikán lehet majd megkapni azt. A lapon szerepelni fog az esetleges szív és érrendszeri betegségek kockázata is.

Az egészségügyi felmérés megnyitásaként Adrian Stef megyei tanácselnök beszélt a diabétesz megállíthatatlan terjedéséről. Dr. Szilágyi József diabetológus főorvos arra a tényre hívta fel a figyelmet, hogy a megelőzés sokkal könnyebb, mint a betegség kezelése, illetve a kellemetlen tünetekkel járó együttélés. Elmondta azt is, hogy a hasonló szűrővizsgálatok során általában több személyről is kiderül, hogy cukorbeteg.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: