2009-12-04 14:55:44• hírek • Gozner Gertrud

Te is lehetsz Reménysugár!

Te is lehetsz Reménysugár címen hirdette meg a Hans Lindner Alapítvány a beteg gyermekek megsegítésére szánt ünnepi felhívását. A kezdeményezés a megye összes lakójának szól, akik szeretnének mosolyt csempészni a súlyosan beteg kisgyermekek arcára.

A Karácsonyi Ünnepek közeledtével a Reménysugár új akciót kezdeményez, azzal a céllal, hogy emlékeztesse az embereket, mennyire fontos, hogy ebben az időszakban figyelmet szenteljünk embertársainkra. Az alapítvány olyan személyek jelentkezését várja, akiknek közeli környezetében hosszú ideje betegséggel küzdő gyermekek, családok vannak. A kezdeményezés célja, hogy bárki lehet egy karácsonyi Reménysugár ezen családok számára.

A Reménysugár program munkatársai arra kérik a jelentkezőket, hogy mutassák be az illető családot egy levél formájában, írják le a kapcsolatukat a családdal, és azt is, hogy milyen módon segítenék ezt a családot, milyen ajándékokat készítene a számukra és hogy adná át ezeket.

A 10 legjobb ötlet megvalósításra kerül a Reménysugár csapat segítségével és az ötletek szerzői a családokkal együtt részt vehetnek egy kellemes karácsonyi hangulatban megrendezendő sorsoláson.

A leveleket a szervezők az office@razasperantei.ro email-címre vagy az alapítvány székhelyén, a Ceahlăului utca 38 szám alá várják. Az eddig beérkezett leveleket a http://www.fundatiahanslindner.ro/ honlapon lehet olvasni.


Beteg gyermekek karácsonyát tenné szebbé a Hans Lindner Alapítvány.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: